Waldinger Ágnes
Kedves Zoltánok Ildikók
Kikeletet hívogatók
Jöjj napsugár légy ragyogó
A langyos eső kopogó...
Nagyon, nagyon sok szeretettel
Írom e pár sort sok szeretettel,
ahogyan te életünket színesebbé festetted...
Épp most lettem hetven,
Erről a minap el is feledkeztem.
Aztán ma reggel igencsak nyögve keltem, mondom magamnak:
Csak nem hetven lettél, lelkem?
Elfáradt a test, elfáradt a lélek,
A Hold sejtelmes árnyakat fest,
Játszanak az éjszakai fények,
Én mégsem félek.
Fekete selyemben, jéghideg teremben
sunnyogva, csendesen kerülget,
majd elragad, vonszol, húzza a karodat,
s közben szólogat, hív: jer velem...
A hatvannyolcat meg sem írtam,
mert már követni nem tudtam.
Maszk nélkül
újra, csak úgy
levegőt venni,
bátran mélyeket lélegezni.
Ha egy régi barátság,
napi szinten való együttlét,
titkok titkai,
s mindig csak veled lenni,
mert ez volt,
amikor nem volt más,
ahogyan mindent elmondtál,
mit másnak nem akartál...
Megmutatja a december foga fehérét,
amikor havat küld, ettől átfestődik...
Itt születtem (végül ezt mondom)
Itt születtem,
hol ismer a hentes,
a cukrász,
ismer a boltos,
a fodrász,
hol mindenki köszön,
s én ezt megköszönöm.
Ismerkedés a vonaton
Kérdező: Hölgyem, Ön hol él?
Én: Az én élőhelyem neve Dorog -
büszkén válaszolom.
Kérdező: És merre van ez a hely?
Anyám, látod fentről kertedet,
milyen csodás a tavaszi kikelet?
A hóvirág már elaludt,
míg tartja magát az ibolya,
a jó meleg napsütés őket kicsalogatta.
Álmomban anyám élt,
és ki volt gömbölyödve,
rajta agyonstoppolgatott
virágmintás, kis köténye,
keze annak a zsebében.
Kerek hatos mellé simul a vézna hetes,
Most ezt elhinni mégsem vagyok hiteles.
Nem hiszem el,
hogy könnyet
nem ejtettél
egyet sem,
mikor rózsáid
elhagytad
a Balaton parti
kertedben.