Vlcek László
Azt hiszem, változtam.
Régen mindig átkoztam
Az ódont, az örökkévalót,
A múltban lévő "csakazajó"-t.
Hallom, ahogy nevetsz, hallom, ahogy élsz,
hallom, ahogy suttogsz, hallom, ahogy félsz...
Azt hiszem, szeretlek, és ez nagy szó,
Mert 25 év semmire nem elég.
Azt mondom, szeretlek, és ez nagyon jó,
Mert ezt nem mondtam neked még.
Az vagyok, amit látsz,
Nem csalás, nem ámítás,
Az vagyok: egy két lábon járó
Gyűlölet- és szeretetbáró.
Őszinte leszek hozzád, kedves,
Én nem vagyok az a jóképű és rendes
Fickó, mint amit a mesében látsz,
Mint amit gyermekként vársz...
És látom Lackót megint,
Ahogy sodródik az árral,
És a kis bolond csak legyint,
Pedig kapálódzik lábbal...
Csendben hazudnak nekem.
Csendben, szavak nélkül.
Anélkül, hogy mondanának bármit,
Anélkül a szemembe.
Egyik szemem sír, a másik pedig zokog,
Pedig itt jön a tavasz, és a békét adó nyár...
Kismadár. Ki ott ülsz a fán,
S mint nyugalmát lelte gyermek, vársz.
Oly gyönyörű vagy; fehér, ékes tollad,
Kecses lépted, rövid, erős csőröd,
Vékony lábad árulja el rólad:
Fiatal vagy, s erős.
Sziszegve szolgáltam szeretett hazámat,
Szeretve szerettem szeretett babámat,
Elhittem kórusok csábító szavait,
Skandáltam hatalom ellenes javait.
1909 - 1944
SZÜLETÉS
Ott születtem én, hol a Vígszínház vígan áll,
1909. évében, a század legmelegebb nyarán,
Akkor még nem tudtam, mi sok mindent látok,
Hogy hányszor szólok majd, s hányszor kiáltok.
Három év mosoly, három év bánat,
A közös szavak építette sátrat
Rombolja az élet, s vele együtt te is,
Először csak "emez", most meg már "ezis".
Azt mondod, más vagyok, és nem bánod,
Hogy a világot szeretem és nem bántom,
Téged ez vonz, az evilági érzelem,
Többet ér a pénznél az értelem.
Talán egyszer majd elmondom,
Mi a szívemet igazán bántja,
De most még félek, hogy elrontom,
Bár aki ismer, úgy is látja.
Viva la vida, viva las poetas!
Éljen az élet, éljenek a költők!
Istenem, mi mindent adott e völgy,
Mi mindent láthattam szememmel,
Mennyi sok kislány, milyen sok hölgy,
Kit láttam, vagy fogtam a kezemmel.