Vida B. Jeva
Ha szólnod kell, nyisd ki a szád,
ne engedd, hogy lezúzzon hamis barát.
Lépj ki bátran, merd kimondani,
mi az, mi szívedben nem tud bennmaradni.
Egyszer megszülettem, egyszer meghalok,
de addig hálát adok Istennek azért,
hogy vagyok,
utam Vele járom,
és sok mindent tudok, leginkább azt,
hogy hozzá tartozom.
Anya, ha itt lennél, megcsókolnám kezed,
elmondanám neked, mennyire szeretlek.
Kedvenc virágaid egy csokorba kötném,
gyémántkönnycseppjeid lágyan letörölném.
Az élet sokszor és keményen bántott,
elvett tőlem minden megálmodott álmot,
jobbról is, balról is pofonokat kaptam,
legtöbbször ilyenkor magamra maradtam.
Abban a régi "emlékszel időkben",
Minden más volt akkor, mint most a "jövőben."
Emlékszel? - A napsugár simogatón delelt,
Nem égetett, nem szúrt, langymelegen figyelt.
Vagyok fény a sötétben,
hópihe karácsony éjjel,
duruzsoló kályha télen,
hűsítő szél nagy hőségben.
Adjon az Isten minden szépet,
Irigyeknek emberséget,
Házat, hazát hazátlannak,
Otthont a hontalannak
Mit kívánjak kedvest, szépet?
Szeretetben töltött
Karácsonyestéket,
nappalokat, hajnalokat,
imát hozó angyalokat.
Hallom múló időnek, sercegő perceit, homok
az órában lassan lefolyik, minden porszem
egy-egy pillanat, tudom, elrepült,
tovaszáll vadóc ifjúságunk,
kart karba öltve a
megváltó álmunk.
Nem könnyű embernek lenni,
lelkünkbe szeretve egymást megbecsülni,
hazudni a jót, ha nem is igaz,
és látni azt, ami elriassz.
Isten atyaként tanított
engem,
mikor életre hívta testem és
lelkem,
szeretetével átkarolt,
körbevett,
szólt hozzám s utamra
engedett.
Tudod, ha rád nézek, szomorú leszek,
nem ilyen sorsot szántam én neked.
Mikor gyermek voltál, sokat meséltem
ringató, altató, szép tündérmeséket.
Szeretem önmagam,
mert az vagyok,
akit az Isten képére alkotott.