Veres Dávid
Mellettem elrohant az élet, én meg csak néztem bután,
hogy hogy jött a keserű ma a boldog tegnap után.
Most hasít belém - egy a villamoson Budán,
hogy úgy érezem, a kavicsok közt porszem vagyok csupán.
Sírva vigad a magyar, majd a cél előtt hasra dől,
Csontig hatol a hideg, itt a valóság lassan öl,
Sorsunk a felejtés, ilyen az országom,
Szívd magadba te is, Isten hozott Magyarországon!
Néha elegem van a sok gondból, ilyenkor szeretek
lelépni pár napra, minél messzebb Magyarországtól,
de hamar elillan a harag, sokan hazavárnak,
s régi ismerősként köszönnek a körúton a házak.
Éjjel fél három, Dohány utca 1-3,
sodródok, a fél város már beállt, mint az M3,
egyre messzebb már a valóság, de nem bánom,
önmagamat győzködöm, hogy jól vagyok, és nem fázom.
Harminc éve állok már, és ez még csak a bétateszt,
tisztán látok még, bár lecsúszott egy-két feles,
a boldogságom relatív, s a tied is csak képletes,
csak reméled, hogy lesz, ki utat mutat, ha eltévelyedsz.
Magammal viszályban állok, egy ébredő tavaszon
torkomat feszíti elfojtott panaszom,
a népem szenved, csak hátrafelé araszol,
fájdalmunk bűzét nem fedi el aeroszol.
Ki tegnap hős volt, az ma már csak áldozat,
összegyűrve a kukába, ki tudja, hogy hány változat,
Ha egyet kívánhatnék, kívánnék nagy álmokat,
a bennem élő kisgyerek még néha meg-meglátogat.
Nehéz tükörbe néznem, pláne ha magam adom,
ha hallod, érzed, egész más az, amit ad a dalom,
a zeném az otthonom, szavakból épült birodalom,
a trógereknek utcarepp, a többieknek irodalom.
A rengeteg rossz emléktől részegszik a rengeteg,
már van mit féltenem, szorítom őt, de rettegek,
hogy egy nap úgy ébredek fel, hogy elfelejtek élni már,
minden vágyam az a zöldre festett kék madár.
Megfordult a világ, visszafelé száll az idő,
szárad az arcom, felfelé hull az eső,
a földbe visszabúj a fű, miután kinő,
s a startvonalat átlépve lesz utolsóból első.
Napról-napra keresem az igazságok közt az igazságot,
csakhogy a legtöbben itt gyűlölik az igazságot,
A Maslow-piramis lábánál lassan alig férünk el,
saját káromon kell megtanulnom, hogy az élet nem fair.
Az este görbe lesz, még egy kör körte lesz,
Kertváros vagy Kőbánya - a nyomor körbevesz.
Minden élet egy feles pohár a sakktáblán,
a hangulat még Ibiza, de holnap a Balkán vár.
Tisztának születtem - piszkosan halok meg,
dalaim hagyom lenn, minden másom megy velem...
Mi lesz veled holnap, ha nem küzdesz a holnapért?
Hogyan is érthetnéd, te nem küzdöttél semmiért,
Minden, amid van, az más munkájának gyümölcse,
Félsz, hogy szavak híján, csended kell üvöltsed.