Verbényi Zoltán
Homályban fuldokló hajnali tündöklés
Zsigereinkből kipattanó napkitörések
Némaságba szédülésből félúton a zajban rekedésig
Sárguló levelek ereibe kódolt újjászületés
Fekete lyukba szimatolt lelkem megismerte az örök körforgást...
Nyomás alatt hagyom ásónyomban a lényeget:
mostohaanya-föld helyett
bölcs az, aki kér eget,
képéről kaparja a kérgeket.
Tompa fullánkok a diadalittas nyárból
Szellemek a forró betontakaró alól
Vándorok a jéggé fagyott koponyákból
Suttogó járvány a vízvezetékből
Halotti csók az átázott lepedőn
Surran a reszkető álom a szélvájta barlangból...
Üzenet Inner Sanctumból
Tátong a lombkoronákon a lyuk
zsivong a királyfi ajkán
álmán a tökély csupa márvány...
szunnyadó bogarak potrohából
vánszorgó földalattik titkos tomporából
fortyannak a város éjjeli neszei
megannyi böszmére mászni volna kedvem
szárnyalni az élet szörcsögő nyálkahártyáján...
zörgetem a régi leveleket
rángatózik a perzselő Nap
zuhanyozni jöttem
álmodtam egy kővel
hozd vissza a reményt
kinn álltam némán
feljajdult a homály
selymet terítek a hóhér vállára
csorog a gyász kemenceszagú köldöködből
erényedbe markolok negédesen
kurjants egy katonaéneket KSZJ...
Mikor aludt, és én csak néztem
Bár tudnék
oly áttetsző lenni,
mint szobádban a levegő,
mint párkányodon az esőcsepp,
mint homlokodon az álom,
vagy mint szemedben a lélek...
Nem tudhatom, hogy másnak e tajték mit jelent,
de ha öklöm ronggyá szétszakad, akkor is
tiszta szívvel kitörök az áldott földből,
s ha csak csend és hó és halál figyel rám,
és ha ajkam eszmévé szétszakad, akkor is
levegőért kiáltok...
Sejtelmeim géneidbe oltom
Pillarácsaid mögött selyem-dalra kelsz
Kendőmmel itatom fel fohász-sikolyod...
Ozorai próféták
Csókold Éden hasát!
Csiklója szelíd gejzír,
Melle rothadó gyümölcs:
Nyelveden szunnyadó mítosz.
Mint Chaplin a gépsoron,
naiv verejtékben csodálkozva,
kínos mosollyal köszöntjük a zajt...
Kuporgó dalom méhedbe karcolom,
Döglött zigótáidnak zengedezek,
Negédes korcsok fintorát kaparom,
Áldott fosszíliádból szépítkezek.
Minden ösvény délibáb
Nincsen út a sztyeppen át
Millió lábnyom kusza képe
Százfelé bolyong a messzeségbe
Léte vizéből teát főzni
Istenekkel megitatni
Hádész rongyát kivasalni
Hóvirágot ráhímezni
Kedvesemnek odaadni