Vassné Hanesz Kata
Emlékszel!? Nyár volt, gyönyörű nyár,
a tengernél voltunk te meg én régen,
nagyon régen, de azt a nyarat feledni
nem lehet.
De hiába, minden másképp lett, én
hibáztam, másfelé jártak gondolataim,
mást akartam, nem őt, bolond álmok
másfelé jártak, nem őfelé, szórakozás,
igen, ez voltam, és merész.
Most szeress, igen, most míg élek,
mikor a szememmel a szemedbe
nézek, ne akkor, ha már nem leszek,
ne akkor csókoljad a szemfödelem.
Eltelt a nyár, és még mindig várok,
azt mondtad, eljössz hozzám, csalóka
álmok, talán álom lehet? Vagy igaz,
a szél langyosan fúj, a fülembe
súgja nekem azt.
Szép volt, de elmúlt,
percek szálltak vadul,
azok az órák elmúltak,
ketten voltunk bódultan.
Jó érezni, hogy szeretlek téged,
jó látni, hogy a szemedbe nézek...
Elhomályosodó szerelem...
Elhomályosodó szerelem,
igen, az vagy nekem, kedves,
sárba tiport ölelés, szép emlékek,
meggondolt szavad hova tűnt,
elszállt szerelem, marad az űr.
Télen oly jó sétálni a hóesésben,
kezem a kezedhez ér, melegíted,
nem baj, ha fázom, kedvesem, te
szerelmesen idebújsz édesen.
Ott, ahol a fenyők az égig érnek,
ott, ahol mindég hó van, nyugalom,
ott, ahol mindég hideg uralkodik,
ott lennénk együtt boldogok.
Megyek az úton, még nem tudom, merre,
egy kis kavics van a lábam előtt heverve,
elmerengve, gondolkozva lépek előre
búsan, hátha az utat megmutatja nékem.
Mikor még együtt voltunk,
tudom, hogy engem szerettél,
hosszan beszélgettünk, becéztél,
egymás szemébe nézve megidéztél.
Mosolyogj mindég, hisz így szép az élet,
akkor is mosolyogj, ha megbántanak téged,
majd helyrejön minden, csak mosolyogj!
Erdő közepén, ott lenn a mélyben
egy kis házikó van, benne mécses,
nagy a csend, csak madár röppen,
eleséget keres az erdő sűrűjében.
...könnyedet, életemben nem szerettél, játszottál
az érzéseimmel, sokszor voltak rossz napok, de
mindég megbocsájtottam, de én játszószer
voltam, kinevettél engem.
Várni valakire, tudom, hogy nem jó,
elment örökre, már más utakon van,
szeretni valakit bizonytalanságban,
fájdalmasan szívem gyötri a bánat.