Vassné Hanesz Kata
Régen-régen szerettem volna
Tündérországba jutni, ahol az
élet szép, tündérekkel táncolni,
nincs nehézség, nincs rossz, csak
szép, és minden Tündér egy
tündérmesét mesél.
Első nap láttán minden olyan más,
jókívánsággal szeretjük egymást,
január elseje az évnek szép kezdete,
ne legyen vége, szeretet öntse a szíveket.
Szeretet csillaga ragyogja be életed,
szeretetben élni nagyon jó, kedvesem,
Ünnepek eljövetelével szebb legyen,
ezt kívánom minden szerettemnek.
Amikor én valamikor kislány voltam ám,
nem volt nekem játékom, sem játékbabám.
Egymással játszadoztunk bújócskát, fogócskát,
kint a kertben, udvaron vagy épp az utca túloldalán.
Gyermekkoromban, nagyon régen,
tanyán éltem én a messzeségben,
nyugalom, csend borult a havas tájra,
egy-egy madár, fácán riadt a buckába.
Végre eljön Mikulás bácsi,
minden gyerek örömtől látszik,
izgalomban fényesítik cipőjüket,
estére bekerüljön oda, ahova kell.
Csak mentél, elmentél, vissza sem néztél,
el sem köszöntél, mentél, nagyon siettél.
Majd találkozunk, de nem jöttél soha többé,
vártunk, nagyon vártunk, de hírt igen repítették.
Kezem a kezedbe teszem,
közben a múlt emléke pereg,
gondolok a múltra, milyen volt,
mit tettem, ami neked fájt nagyon.
Szemedbe nézek, kéklő Óceán,
tiszta és mélyülő szerelmes vágy,
egyszer néztem bele és mindég,
azóta szemeid a végtelen remény.
Drága Istenem, hallgasd meg imám,
e Földre, kérlek, hozzál békét, ne sújtsál,
adjál e népnek nyugtató jó egészséget,
Istenem, te mindenható, tekints le miránk!
E nép már megszenvedett mindenért,
nagyon-nagyon régen, őseink az ősökért...
Elmentél messzire, ez
nagyon fáj még nekem,
nem hallgattál engem,
mennyire szeretlek téged.
Magamat látom kislánykoromban,
mikor a nagymamához odabújtam,
mindig mondta, te hízelgős Rebeka,
pedig a nevem Kata, mégis így mondta.
Augusztus 20.
Mentem, sétáltam, mint minden nap szoktam,
egyszer csak egy nádfedeles ház előtt voltam,
felnéztem, láttam, ez a nagymamám háza, jaj,
gyermekkoromban de sokat itt jártam.