Vassné Hanesz Kata
Csak szeretni akartalak akkor egy kicsit,
hozzád simulni, valóban szerelmet vallani,
akkor másképp esett minden, fülig szerelmes
lettem azon az estén, azon szerelmes estén,
milyen szépen, egykor szerelemmel teli szívvel.
Az a kicsi ház még mindig ott áll
lent a Völgyben, a Falu határán,
mikor gyermek voltam, ott játszadoztam,
Istenem, de sok szép emlék maradt.
Amikor a kék madár felreppen ablakaid alatt,
akkor a boldogságot hozza el neked majd,
a kék madár az öröm, a boldogság madara,
ha felreppen, ne engedd el soha-soha.
Gyönyörű ősz volt abban az évben,
mégis fájó emlékeket hagyott nékem,
a levelek aranybarnán szálltak a földre,
mintha ők is tudták, érezték, fájó ez az ősz
nékem.
Apró emlékek, de mégis nagyok,
tanyán, gyerekként a sivatagon,
csend volt, nagy volt a nyugalom,
nem volt technika, de volt bizalom.
Megjött Hóanyó, jól felrázta a dunyháját,
szétszórta fehér lepelét az egész tájra,
nagyon mérgesen jött, fújja magából
a mérget, soká érkezett, egy kicsit késett.
Mindjárt vége... itt a Szilveszter...
Mindjárt vége... itt a Szilveszter...
Mindjárt vége az évnek, de addig még
van reménysége végiggondolni, mi
is volt, mit csináltunk rosszul, hogy jövőre
másképp legyen, nehogy rosszul döntsenek.
Elmennék én a világvégére utánad,
csak ne lenne meg bennem az a múlt
árnyéka, az árnyék olyan, amit feledni
nem tudok, így hát jobb, ha itt maradok.
Közeleg a karácsony, gondolkodom,
elszámolok magammal s dolgaimon,
mit csináltam rosszul, jót cselekedtem,
min kell javítanom, másképpen tennem.
Hol van már az összetartás, szeretet,
mint nagyszüleink idejében, emberek?
Fájdalomban éltem, mikor magam körül
elvesztettem mindent, az életet, a nevetést,
porban hullott minden.
Ó, te természet...
Ó, te természet, mért vagy oly csodás,
látványod kápráztató, arany sugár,
tiszta vagy, a fák között fénylő napsugár,
sugarad, bár nem melegít, de jó látni ám...