Vaskó Ági
Még rád ragyog, még simogat
az áldott tavasz fénye,
arcodra bájt, bársonyt simít
a várt másnap reménye.
Szárnyat növesztett ma vágyam,
lelkem szirti sasba zártam.
S felrepültem, fel az égig,
a Jóisten küszöbéig.
A nap dereng, az est ezüstös,
ma győz a csend a pénzvilágon.
nem akartam
mégis megszülettem
édesanya karja
nem ringatott
fekete kendőben
a faluszája
rám sütötte
a zabi billogot...
"Az ablakok keresztjén hold csöpög,"
s emlékeim, mint kaján ördögök,
kínoznak ma is kéjesen,
te is köztük vagy, édesem,
fekete macskaként édes "M"!
Nézd, hogy rohan a világ,
hogy lohol az élet.
Talpad alatt száz virág.
Vajon újraéled?
...amint az ősz ma átkarolt,
fülembe mélabút dalolt,
ezüst szitája rét felett -
ledér kamilla csókja lett.
Ma kék ég vagyok...
tiszta, mint a gyermek,
tejfehér fodrával
nem rejt kövér felleg.
Míg te vöröset látsz,
s mások rozsdás sárgát,
én csöppnyi fehéret,
fáradt tündér álmát.
Nap vérének cseppje csurran
gyermekláncfű szirmain,
kacér szellő lopva surran
hűs lehelet ujjain.
Téged dalollak hajnalig...
Téged sír e fájdalmas sanzon.
Látod? Tíz körömmel védeném,
hogy szerelmünk el ne suhanjon.
Lobogó nyárban tűzmadárként jöttél,
felperzselted könnyem, maró bánatom.
S én nem bántam, hogy karjaimba szöktél.