Varsás Mihály
Ha a Dunában víz helyett bor folyna,
Hal lennék én akkor az öreg Dunában...
Csend. Kihalt a táj,
Bent valami fáj.
Némaság éjjele pihen, pihen.
Megőrül a csendtől bolond szívem
Sokszor minden ok nélkül
Szívem súllyá nehezül,
S hogy mindenki hallja,
Kimondom, kikiáltom,
Mindenem a világon
Te vagy nekem, Emma.
Madárdallal köszönt a hajnal,
A kis zenész szívemet e dallal
Álomba ringatja, szépet álmodom,
Ott nyugszik bús fejem puha válladon.
Miről írjak, miről?
Rólad-é galambom?
Vagy forró csókodról
Mely ég az ajkamon
S kívánkozik úgy, hogy majd elepedek
De hiába, értsd meg... Nem lehet
Üldöz a sors szeszélyes kedvében
Végigsuhint rajtam kemény ostorával
Le-lecsap rám néha nagy kevélyen
S jókat kacag hetykén hangzó hahotával
Nincsen, aki megvesse az ágyam
Nincsen, aki megvesse az ágyam,
Megtörülje fáradt homlokom,
Nincsen, aki letörölje néha
Hulló könnyem fáradt arcomon
Mindenki szeret, csak én vagyok árva,
Senki a könnyem nem érti meg,
Hozzád száll fájón a szívem vágya...
Oly gyorsan szalad az idő
Mint fürge nyúl a réten
Egy-két hónap úgy elillan
Mint a nyári rózsaillat
Mely elszáll az esti széllel
Édes a csókja, mosolya kegy,
Nincs ilyen kislány, csak ez az egy.
Szenvedek. Ezt nem sokáig bírom
Valahol már ássák is a sírom
Beletesznek minden bánatommal
Isten veled, Te édes, kis angyal
Kicsi asszony, elmegyek Tetőled
Fentről is foglak szeretni téged
Kisfiam! Az idő halad, meg nem áll
Fejünkre jön a tél, tavasz, meg a nyár
Tőlünk soh` sem kérdi, tetszik-e vagy sem
Istenem! Milyen parány az ember
Isten! Szeretsz! Tudom, mert megpróbálsz
Áldom azért mindenkor nevedet
Hogyan áll meg bajban a szolgád?
Szenvedésem néked tán kevesebb
Mint lelkem virági, miket szeretet hajt
Áldott vagy örökké, isteni akarat.
Szőke kislány hamvas arca
Feslik, mint a rózsa.
Mézét az őszi napsugár
Csókolja le róla.