Várkonyi András
Ezerszer megmondtam, hagyjuk,
De mindig belekezdünk újra,
Te is mondtad, feladjuk,
De mindig ez a körforgás újra meg újra,
Sokszor éreztem, nincs, ki megpendíthetné szívem húrját,
De mindig visszatalál ide az a lány,
Sok csalódás, fájdalom,
De újra többé ezt nem hagyhatom...
Igen, valahogy megtalálom, és velem van a baj
És csak a művészet az, ami hajt
Mindig ilyen leszek és voltam
Találok helyet magamnak, a saját világomban egyedül várom meg a vihart
Lehet, kicsit maradok még
Beleteszem a tűzbe, szakad a kép
Van pár dolog, amire én sem vagyok büszke
De egyedül találtam ezt az ajtót meg...
Kedves Mikulás,
Van ez a kijárási korlátozás,
2020 mindenkinek, gondolom neked is, egy csalódás,
Én nem kérek mást,
2021 legyen végre más...
Idenézz,
Nem érdekel a pénz,
Nyugodtan beszélhetsz rólam,
Azt se tudod, ki vagyok, azt se tudod, ki voltam,
Folyton kalandozok a szószban,
Csak úszunk a folyóban
Adventi koszorú, gyertyafény,
Pár hét, és ünnepeljük Krisztus eljövetelét,
Egy angyal leszáll közénk, és súgja halkan,
A REMÉNY mindig itt van
Tudod, elkopott az idő felettünk,
Már más fogja meg a kezünk,
Fáj, de nem tehetünk ellene,
Szó nélkül megyünk el mellette
Érzem, hogy fáj még, ye,
De tudom, hogy neked ez egy játék, de
Látom a szemedben a tüzet, ég,
Mondanád, ne felejts még,
Sokszor játszottuk már ezt,
1001 játszma, de kell, nem mondunk le róla, nekünk nem megy...
Egyszer felvitt a magasba,
Aztán ledob a mélybe,
Most itt vagyok magamban,
Nem látok a fénybe,
Majd egyszer csak madártávlatból figyelek mindent...
Csak egy kérés volt,
De te nem tartottad be,
Mindent eltitkolsz,
Egyedül hagytál engemet.
Túl sok harcot vívtunk meg már ketten,
Úgy voltam veled, ha fáj, akkor majd elengedlek,
De túl szép volt minden a legelején,
De az egész szomorú véget ért.
Tudod, mit csináltál velem?
Egész életemben téged szerettelek és szeretlek,
Ez teljesen megőrjít és szétszed,
Mintha a szívemmel játszanának egy bokszmeccset,
És a szívem már a végét járja,
Az ellenfél felkészült a K.O-jára...
Mi voltunk a legnagyobb álompár,
De te ezt csak úgy eldobnád,
Miattad lett káros az életem,
Te vagy nekem a lételem.
Oh, én már ezt tényleg nem értem,
Ez a világ csak megfelelési kényszer,
Ha nem a legújabb, legmenőbb csukád van,
Lenéznek, és nem lehetsz velük egy társaságban,
Ha van pénzed, van nőd, mindenki spanol veled,
Hova fajult ez a világ, én már ezt tényleg nem értem,
Tudom, gyerekfejjel, de látom a hibát,
Ne mások szemében, hanem a sajátodéban keresd a hibát...
Évek teltek el és csak várok rád,
Folyton hitegetsz, és lassan feladom már,
Egyszer együtt, aztán külön úton,
De megint újra együtt, ezt már úgy unom,
Szakítasz, hetek telnek nélküled,
Nem bírom már nélküled,
Folyton felejtenélek, de nem megy,
Ez nem megy, nem...