Varjú Zoltán
Nedves ajkad bőröm füröszti meg
rajta heg ami a szívemig ér
csókod már nem kér követel
magának és elveszi belőlem a hév
a testemből a lázat ami bennem él
irántad féltő akaratban az alázat...
Édes rózsaszirmok pihennek rajt‘ az éhes
rózsaszínben úszó ajkadon az éjjel...
Ugyanolyan nap mint bármelyik: -
mégis mindenben más
ilyenkor ott van
mindenkiben a senki...
Szépen tisztuló hangokat sikál a szó
mint a partot nyaldosó békanyál
habjai úgy simulnak el összetört
hangjai fényes éles csillámpala
módra vágnak mély sebet a vér...
Az igaz barátság ott ér véget
ahol a testvéri szeretet kezdődik el.
Jól becsüld meg mert kevés ilyen létezik...
Egyre halkuló, ritmikus sípolásban pulzál a lassuló életgörbe.
Egyenes irányú a jel. Fényes hullámok a fülsértő zaj után; - Csend.
Látomás kínoz elevenbe mar Arisztoklész
súg fülembe kósza dallamot képez
bennem minden gondolat elmejátékot űz
megáll az ész és néha oly merész
hogy szinte fáj minden egyes bölcselet
a képzelet semminek sem szab
határt feszeget a legbenső éles látás
állít célkereszteket amíg a serény ács...
Hajlamosak vagyunk az év utolsó napján a következő év napjaira úgy tekinteni,
hogy közben hátrafelé nézünk, pedig igazából előrefelé kellene látnunk...
"Ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se:
véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át
csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire."
- (Pilinszky János)
Történnek jó dolgok néha,
Olyankor is, amikor kizárólag
Csatornaszag hömpölyög.
Frissen, üdén úsznak felettünk
A fehér fellegek az ózon alatt.
Az Én` előtt mindaddig nem ismerszik meg a másik Én`,
amíg az rejtve marad a valóságnak vélt illúzióiba zárva.
Tudod -
téged rendre sorban idéznek sokan
neveznek kultúrvitéznek elvhű-
társnak szeretett a jelenkor
jövőbe láttál minden
amire vágytál adott volt...
Gyermeki szívem, mondd,
mire vágyhatna jobban, kedves Mikulás?
Mit hozzon a zsákod mélye?
Labdát, csili-vili kütyüt, cukorsüveget?