Vári Józsefné
Édes hazánk szép világa,
Ezerhúsz év alkotmánya
Megtépázva, megcsonkítva,
De bele, a szívünkbe marva...
Nagyon jó az arcodat látni,
Huncut mosolyod megcsodálni.
Kedvelem kellemes hangodat,
Szavaidat és a humorodat.
Irulsz, pirulsz és mégis kelleted magad,
Kora tavasz érlelt, kegyesen nekem ad.
Mikor gyermeked jön a világra,
Kezed, lelked kulcsolod imára.
Emlőd éjt nappallá téve adod,
Agyonaggódód minden holnapod.
44 évvel ezelőtt másodszor történt meg a csoda az életemben.
Jöttél gyönyörűen, gömbölyűen, sírva fektettek a mellemre.
Megfakult vágyak,
De még tűzben élnek!
Rügyetlen, vén ágak,
De még nagyon félnek.
Ha már egyszer meglocsoltál,
Jutalmadat ne hagyd itt!
Nyitom az ablakom
Tavasz bomlott illata száll felém
Lelkemet kitárom
Új élet vírus mehet látom én
Maradj otthon, kérlek, kedvesem!
Sírdogálok dühödt csendesen.
Valahogy hamisak e szavak,
Valahogy csúnyán bénítanak.
Éhség gyötör, de mégsem eszem,
A kanalat számhoz nem veszem.
Tüzel a testem, és szomjazom,
A teli pohárból mégsem iszom.
Gyermekként a homokbánya volt a játszóterem.
A part tele fecskefészekkel, édes Istenem.
Eljött a szeptember, búcsúztak a fecskék, sajnos,
Kezdődött a tanév, a munka ideje ez most.
A felhőknek tetejében jártam,
És még ott is virágot találtam.
Csak nekem szólt lágy hegedűszó,
Láttam aztán, hogy ez csak torzó.
Mennyi álom, mennyi tüzes vágy volt,
Mennyi hiú ábránd, igaz, már múlt.
Sok-sok csodás álom megvalósult,
A többi meg csak úgy hamvába hullt.
Fagyos a reggel, minden hófehér,
Lelkem a lelkeddel most összeér.
Újra önfeledt, játszó gyermek vagyok,
Ki téged most is csak nyerni hagyok.