Vári Józsefné
Tudod Te jól, hogy egykor hogy áldottalak,
Bármi rosszat is tettél, nem vádoltalak.
Nem tudtad, mennyire fájhat a veszteség,
Hittem benned, szerelmes voltam beléd.
Mennyi pár és mennyi mobil?
Elmarad már lassan az idill.
Sehol egy ölelés, sehol egy csók,
Lássátok már az emberhez valót!
Te, Te, Te! Már a szavak is hevítenek.
Pedig hűvös szélből most tértem éppen meg.
Szeretet
Egyszer egy szép napon elindultam jókor,
Szeretetvásár lesz, hirdették a múltkor.
Hosszú volt az út, lepihentem a réten,
Mosolygott a nap is, jó idő volt éppen.
Repedt, szikes talajon csörgedez a csermely,
Mohón issza nedvét, minden cseppet elnyel.
A szeretetmorzsákat így szedem én össze,
Vágyom, nagyon várom lépteidet, hogy jössz-e?
Kezet nyújt egymásnak a ma és a holnap,
Ne tegyél ma mégsem újabb fogadalmat!
Minden évben elszorul a szívem az ünnepen,
Nélkületek már nem olyan boldog, felhőtlen.
Tipp-topp, topog esti hóban
Egy megfáradt, vén apóka.
Piros palást nem is meleg,
Hideg a szél, meg is remeg.
Milyen piciny is országunk, de kik benne élnek,
Okosak, és hírét viszik minden nemzedéknek.
Évszázadok alatt oly sok híres Magyar ember,
Büszkén állítom, versenyez világszellemmel.