Várhelyi Árpád
Futok a végtelenségben, s hív csábító jelened,
érzem, nincs menekvés,
hisz a szívemben most már nincsen többé fék!
Kiáltom a neved, messze-hívó léted
járja át - e helyet, el akarlak érni,
de a táj most magába rejt.
Fénylő Hold sugara pihen az arcodon,
szemed tükrében ott ragyog
az égi oltalom,
ragyogsz, mint csillag az égen,
festői tüneményed teszi mesés
világgá az egész Földi életet.
Behunyt szemekkel
Is Téged látlak,
Hiszen a Te igéző
Szemeidnek nincsen párja,
Ahogy törökülésben ülök
Megvetett ágyamon,
A béke és nyugalom szigetét
Járva válik valóra a legédesebb...