Varga Sándor (varga 69)
szavakkal gyógyítani lehet-e,
ki ezt a verset írja, tehet-e
valamit érted, hogy az izom
a csontban vakon megbízzon,
s úgy tapadjon hozzá kapaszkodva,
mint fiúra a szerető lány kamaszodva...
Jó, hogy ablak mellett várom,
hó-tiszta kórházi ágyon,
hogy szűnjön a szenvedés,
tiszta, napsugaras nevetés,
felhőtlen, patyolat, téli ég,
s a nagyváros fénye éjjelente megigéz,
valami könnyű lebegés emelt tán ide,
mint páholyba, és a visszatérés hite...
Szilveszter este nézz az égre,
szemed mélyeszd a sötét éjbe,
mit látsz, mondd, a mennyezeten,
a fellegtelen végtelenben?
Nem hull a földre lágyan lengve
hópihék szelíd megszálló serege,
elmarad a zúzmarás télinvázió,
leszerelt a széllel dermesztő légió.
Várják már itt is égre nézve Őt,
A karácsonykor glóriával érkezőt.
A hegyek már most visszhangozzák
Gyermekek néma kiáltását.
Ha erdőbe lépsz, vésd eszedbe,
hogy beléphess, ő megengedte,
vendégül lát jó levegővel, virággal,
szemet nyugtató zöld árnnyal.
Látod-e, kedves, az ősz mily kezes-kegyes.
Szikrázó szeptember nyújtotta meg nyarunk,
hogy a hőségben házunkban keressünk hűs helyet,
s a diófa alatt, a régi asztal mellett száz szavunk
dicsérje a jó időt, s a szelíden szertelen szellőket.
Lemberg, Galícia csodás gyöngyszeme,
Téged látni érkeztünk mi hozzád
a Kárpátok túloldaláról, míg az éj leple
lassan oszladozott, s szárnyát
a hajnal felvonta, s enyhe őszi eső
hintette a tájat. A busz rohant velünk
faházas kis falvakon át, és jóleső
álom, majd méla szemlélődés felhőzte szemünk.