Varga István
Szolgaság mindig is embernek a sorsa,
de mellé alázat kell, mi párosítsa,
hajló derék kell ám minden munkához,
mielőtt munkásnapod kezded, imádkozz.
Ha üres a napod, öltöztesd fel,
mert az idő pőre, nincs ruhája,
mi legyen most neved, erre majd felel,
legyen ez a nap apák napja!
Vannak pillanatok, mikor rózsák nyílnak,
friss sírhanton majd a koszorúk sírnak,
temetés után nem árva a sírhalom,
ott marad a könny meg a fájó sóhajom.
Nem érdekel a törött hegedű,
mikor bennem megszakadt a szó,
valami történt a lelkemben,
nem tudom, mi most a rímadó.
Rózsák nyílnak, pünkösdi rózsák
Húsvét utáni hetedik vasárnap,
bő esők után sűrűbbek a tócsák,
most júniusra kerül pünkösdvasárnap.
Kívánság, mit nagyon szeretnék:
unokáimmal egy nagyot sétálnék,
beülnénk egy szolid cukrászdába,
akkor azt a napot foglalnám imába.
Feltűntél a sok szép bimbó között,
mint aki nyíló virágot öltött,
arcod rózsának egy csodás kelyhe,
amire olvadott hónak pelyhe.
Fellázadt szívem, parancsolt kezemnek,
fogj egy tollat, írj már kiskegyednek,
látod, küldi a szebbnél szebb képeket,
ne ébressz benne felesleges kétségeket.
Az élni akarásod erős volt, de a halál győzött,
egy bádogtepsi az ágyad, még az ég is befelhőzött,
nem ezt ígérted barátodnak, utoljára még mulatunk,
valamilyen kocsmában kissé züllötten kilyukadunk.
Megszólal a kis kolomp, vagy csengetnek,
utolsó osztályfőnöki, majd kiengednek,
végsőt nyikkan a pad, mikor belőle felállsz,
majd az életnek hintájába beszállsz.
Édes unokáim, drága gyermekeim,
jól figyeljetek az édesapátokra,
kertek alatt közeleg anyák napja,
így gondoljatok a még élő Édesanyátokra.
Alkonyi Nap Drávába ment nyugodni,
egy Barát szíve megszűnt dobogni,
hatvanöt év, mi kötötte sorsuk,
volt, mikor daltól rekedt a torkuk.