Varga István
Egyszer véget ér az út, porba hull az álom,
nem süt rám a Nap, de már nem is kell fáznom,
mint ahogy a többit, feledés kövére vésnek,
Teremtőmnek kell megfelelnem, nem barátnak vagy nőnek.
Esténként kitekintek a sötétségbe,
az egyszer még eljövő, szép reménységbe,
Anyám voltál, kire sajnos, nem emlékszem,
mikor szültél, elhunytál vérzékenységben.
Élményekben dúsgazdagon,
elmélázva egy parki padon,
feltűnnek a mozgóképek,
ők már némák, nem beszélnek.
Párás hajnalt lehel nyárutón a föld,
augusztus abroszára rákönyökölt,
kelő nap ijedtében hunyorogva nézett,
ám bátorságot szedve fényesen lépett.
Fekete égboltról hullanak Szent Lőrinc könnyei,
augusztus így kezd a nyártól korán búcsúzni,
Perseidák ezek a hullócsillagok,
szerteszóródnak, mint éjszakát őrző silbakok.
Vers születik, netán nekrológot írok,
úgy is, mint sok költő, vörösborban bízok,
nem írok olyant, hogy mosónő volt Anyám,
inkább azt, erre késztetett a magány.
Bennem egy óriás, ám sokszor törpe vagyok,
néha bénán lefagyok, máskor meg szárnyalok,
odavágyik mindig lelkem, hol magyar a szó,
él vagy netán már nyugszik az az édes anyó.
Kismadaram, árva kismadaram,
mit keresel itt lent az avarban,
vagy a városi nagy utcazajban,
szállj csak, szállj te oda a magasban.
Zúg a folyó, haragos a hangja,
medrét homok, csiszolt kavics lakja,
partjára szórt kövekbe belemar,
néha csendes, kőgátnál nem szófukar.
Poharaztam, poharaztam,
palackot hát mind kiittam,
Kékfrankos volt a szép neve,
hatott nagyot a hegy leve.
Pörköltárpa illatát nem lengeti orrunkba a déli szellő,
fekete mozdonyokból már nem bodorodik a sűrű füstfelhő,
fűrészgyárunk délceg kéménye letűnt a múlt gomolygó ködébe,
páran vagyunk, kik menetelünk öregség nyitott, zárt börtönébe.
Az én barátom a magyar nóta,
rég nekem húzta a Dunda Pista,
ma fejfáján néha madár dalol,
az én nótám most a Drávába hull.
Hallod, kedves, a Dráva neked csacsog,
ahogy egymásba harapnak a habok,
lenn az iszapágyon a kavics surrog,
míg horog elöl a balin hogy sunnyog.
Vibrál a távol nyár melegétől,
tarkállik a határ virág mezejétől,
pipacsmező oly vörösen izzik,
ég kékje pamacsokkal hozzáillik.