Varga H Mária
Az életünk egy nagy utazás,
utunk során sok-sok állomás,
édes gyermekkor, víg ifjúság,
de a vonatunk csak megy tovább.
Kék égbolt előtt, mint tüllfüggöny,
Nap sugara omlik hegycsúcsok
tetejére, hegynek lábánál megpihenve
szemléli magát a víztükörben.
A napokat izgatottan számoltam,
tartalmas, édes életet álmodtam,
számos térkép sorakozott köröttem,
találomra egy pontjára ráböktem.
Kis falunkban volt nekünk több iskolánk
mindkét végén, egy meg annak középen,
mindháromnak tintás, kopottas padját
sok-sok évig nyüstöltük mi rendesen.
Könny és megkönnyebbülés e szép napon,
kicsiny, hímzett tarisznyánk a vállunkon,
lapul nyolc év öröme és keserve,
hamuban sült pogácsa és só benne.
Hallgatom a szíve dobbanását,
halkan suttogja százéves titkát,
ölelésre tárva számos ága,
a szomorú lelkeket így várja.
Szemem nappal kél szomorú reggelen,
bíborfelhők keringnek fent az égen,
a felkelő Nap hegy gerincén pihent,
sugara tónak vizébe libbent.
Fiatal lányként egyre arra vágytam,
bekössék a fejem, asszonnyá váljak,
nem jutott tudatomig, mire vágyok,
bekötött fejjel milyen lesz a sorsom.
Író legyél, ha hiszel magadban
epigramma
Gondolatim rovom fehér papírra,
lehet, olvasóm tetszését kihívta,
van, aki lapoz keserű epével,
"Eh, mit törődöm az ilyen beszéddel!"
Öreg fa kitárja görcsös kelyhét,
mély odvából kitekint egy szépség,
vidáman mosolyog a világra,
vágyott már kies táj látványára.
Öreg néne nehéz terhe
hátára rongyokkal kötve
messzi erdő ajándéka,
hétrét görnyed ő alatta.
Erdőszélen csendes esten
kereslek a magas égen,
lámpám fénye, fénycsóvája
téged keres a magasba`.
Állok a díszes fenyőfa előtt,
ajándékaim halmaza mögött,
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon",
a szeretet mosolya arcomon.
Ködfelhő... úszik a táj vihar után,
szivárvány festi a felhőt ég alján,
felbukkan az oly kedves, mosolygós lány,
"Iris, kinek a mosolya szivárvány."...
Nesztelen csendben tóparthoz sétálok.
"A mélyben néma, hallgató világok."
Bíborvörös partján hangtalan állok,
nyugovóra térő, rőt fényt csodálok.