Varga Éva
Sírtam volna, mikor szemedbe nevettem
Tudod, akkor oly sok dolgot szerettem!
A szám akkor szép mosolyra nyílott,
De a lelkem száguldásra hívott!
Már megint nem tudok aludni.
Fülemben zakatol a vers...
Hallgattam csöndben az ágyban,
Hogy halkan nagyokat nyelsz.
Szívből szól
A szó, és
Csöndesen suhan,
Könnyezve néz feléd
Az égre,
Óh, Uram!
Nem feledem, hogy harcolsz,
Csak soha nem jól karmolsz...
Él bennem a varázsló!!!
Semmibe vetted az álmom,
Azt hitted, ingyen majd játszom!
Nem én vagyok áruló!
Elhalkult árnyak megfakult fénye
Tűnik elő az éjben
Visszafojtott könnyek tengere...
Üzent a téli szél a fák között
Hozta bús üzenetét
Hó temette be lépteit
Elsötétült az ég.
Sudoris Gutta - egy egész füzér
Pereg nagy csöndben az arcomon
Formabontás és veszélyes álmok
Horror vacui - mosolyok
Sárga a rózsa nyílik az éden...
Szemében az éjek álma
Új virágot hajt
Szívéből a szél elfújhat
Minden apró bajt...
Zakatol a vonat.
Látom feltűnni arcodat.
Te, az egyetlen, aki féltesz, óvsz,
Mint jó ismerős, velem bandukolsz.
Zakatol a vonat.
Minden apró nesz
Téged idéz
Sóhajt az est.
Kóbor gondolatok
Párájában
Szomorúan
Nyugszik egy
Fáradt test.
Egy mosoly szaladt az arcodon
Ahogy az írás hangzott
Harcokon és tereken át...