Varga Áron
Ezeréves, megtört szárnyú,
Hajdanában becses madár!
Mondd meg nékem, sírva kérlek,
Mivé lettél? Hová fényed?
Pátoszos vágyódás november előtt
Óh, csak lenne már karácsony.
S barnásszürke ősz hóháton
Elmenne. Tudom, igazán,
Mikor eljönne, utálnám,
De jó érzés gondolni rá.
Város szélén fú` szél lengén,
És csak száll a szőlős között,
Simogatva minden szálat.
És csak állt, állt ott az özvegy
Fejét egy kendőbe kötve.
Emlékezve, mikoron egy
Férfi őt még úgy szerette.
avagy a 21. századi ember tragédiája
Lemerült a telefon,
Mit teszek e világon?
Hó nélküli szürkeségbe
Világítgat az olcsó fény,
A családok együtt ülve
Irritálnak, csodás élmény!
E-vel mesélem versemet.
Nehéz cselekvést tesztelek.
Ez lehet, egy nehéz menet.
Asztal az isteni eszköz, mely alábecsült,
Az akármit bíró, megmentő, tartó erő.
Akit ha beraksz a kályhába, sokáig fűt,
Mert mindig hű, bátor és erős tartó, ez ő,
Asztal.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
A menza félelem,
Halál és szenvedés,
Ezért nem szívlelem.