Várady Endre
Egy gazdag hölgy,
kit hajtott az érdek.
Pénze rengeteg, kincse temérdek.
Bármit megtehet,
bármit megvehet.
Ezerszín-zölden
burjánzik az élet.
Életek lakják
a fákat s a rétet.
Falu végén k... va, kocsma.
Odajár ki a Szamosra.
Meg is nézné magát benne,
ha rendőr nem közeledne.
Pünkösdnek fénye száll hegyeken, mezőkön.
Betölti hatalmát holtakon, élőkön.
Megtölti élettel erdőknek sűrűjét.
Madárdallal zengve hirdeti az igét.
Néhány vonal, sáv
és a főszínek
kirajzolják a létedet.
S a teremtés által hozott
hitek és attribútumok
meghatározzák életed,
éned és világnézeted.
Hirtelen, mint egy pillantás,
zúgott vakító villanás.
Fekete robajjal ránk szakadt
sötét-türkizkék áradat.
Sarjad már az erdő, száll tavaszi pára,
mindent takaró köd ül rá a határra.
Minden szórtan, szerteszét.
Kezek és lábak erdejét
látjuk a vászonra festve fel.
Pusztulás... Senki nem felel.
Műanyag szárnyakon
repül az életünk.
Kímélő ágyakon
cigivel ébredünk.
Keresztet ácsolok betűkből, hangokból.
Golgota hegyét gondolatokból
hordozom össze. Nehéz szavakból.
Telihold fényútján
szállva messze, messze.
A létem túlpartján
álmot sző az este.
A papi kar itt áll.
Itt az egész tanács.
Jézusról tárgyalunk.
Segíts, jó Kajafás!
A vad, tüzes szörnyeteg
most felütötte torz fejét.
Nincs értelem, s a küzdelem
mindent szertetép.
Lehunyta szép szemét az ég,
lehullt az Úrról minden máz.
Behúzva már kattog a fék.
Aludj el szépen, aludj már!
Azért szörnyű, hogy ma már a versek is ilyen egoisták...
Na, mi van, öreg?
Már ismerlek téged:
Nyomod a gázt,
és hagyod a féket.