Vajda Kata
Oly hirtelen történt, hogy megszerettelek,
Úgy érzem, többé el nem eresztlek.
Szívem minden dobbanása csak teérted dobog,
Lelkem lelkedért sajog.
Itt ülök frissen nyírt fű közepén,
Nézem fejem felett elsuhanó felhők sűrűjét.
Érzem, ahogy megérint a nyárvégi szellő,
s a nap rám küldi utolsó melegét.
Elmondtam a holdnak, hogy nálad jártam.
A csillagoknak, hogy Rád találtam.
Mikor belenézek gyönyörű szemedbe,
meglátom a lelked benne.
Tiszta, mint a nap tükre,
mely melegséggel van tele.
Beléptél némán szobám ajtaján,
s talán arra vártál szóra nyílik szám.
Úgy repül az idő oly gyorsan és hirtelen,
néha azt sem tudom, merre jár az eszem...
Próbálok nem beléd szeretni,
Ezt az érzést messzire kergetni.
Meglátni téged, volt a legszebb pillanat,
Keresni féltőn két puha kezed.
Hogy miért fáj szívem, ha nem vagy velem?
Hogy miért érzem, hogy fáj az életem?
Szép halkan jöttél, észrevétlenül.
Lelkembe telepedtél menthetetlenül...