Vajda J. Gábor
Hadd legyek egy percre, levegőd, mi éltet,
hadd legyen e pár sor egyedül csak Érted.
Gondolok rád akkor, hogyha fáj a csended,
legyél tiszta, mély tó, s én megfürdöm benned.
Nekem ő túl sok volt,
neki én túl kevés.
Vágyra vágyva túltolt,
kósza, fals felvetés.
Álmatlan percekben fejemben perceg benn
pár kínzó gondolat - szárnyakat bontogat.
Rosszkedvem rám talál, minden jót felzabál,
elítél - deklarál, bármivé degradál.
Sáros a föld - esett éjjel,
égi áldást szórva széjjel.
Búcsúdal
Te bántottál, én bántottalak.
S mint salátán a rántott halak,
csendben fekszünk egymás mellett,
- elmondtuk már mind, mit kellett...
Megnyúlt árnyak játszanak fűszálak között,
eltapodt pázsitnak szomjas, tikkadt testén.
A Napnak fátyolszéle hegynek ütközött,
messzi Badacsonyra piros bársonyt festvén.
Csukódik a kapuzár
s egyfolytában abuzál,
fejemben egy Gondolat
fülbe sugdos, mondogat.
Felnéztem (- a telefonom lemerült),
s ott gubbasztott mellettem egy menekült,
ágrólszakadt, legénytollas idegen,
megmozdítva néhány dolgot idebenn.
Utálom, hogy most itt ülök,
- S ahogy nyomnak a hírek,
Szivárognak - mint a sebből,
Ki belőlem a rímek.
Becsöngetek, édesanyám,
ihun, megjött gyermeked.
Húsvéthétfő alkalmából
szőttem merész terveket.
Ezennel üzenem annak az
enyhén pocakos és kopaszodó,
engem csak szánakozva vegzáló...
Ha az izom mellkasodban
megcsikordul s fáj, ha dobban.
Ha a kezed olykor remeg,
s szögletes, mi másnak kerek.
Remegő és ráncos kézzel,
vicsorogva bennem fészkel
sok régi, rossz tapasztalat,
s mint egy seb a tapasz alatt,
- elrejtve, de mégis fájva,
folyton-folyvást belém vájva
nyekergik azt, hogy a világ...
Van, aki vet, van, aki arat,
van, aki megy, van, aki marad,
van, aki meg`, van, aki le`,
van, aki én, van, aki te...