Vajda J. Gábor
Ezennel üzenem annak az
enyhén pocakos és kopaszodó,
engem csak szánakozva vegzáló...
Ha az izom mellkasodban
megcsikordul s fáj, ha dobban.
Ha a kezed olykor remeg,
s szögletes, mi másnak kerek.
Remegő és ráncos kézzel,
vicsorogva bennem fészkel
sok régi, rossz tapasztalat,
s mint egy seb a tapasz alatt,
- elrejtve, de mégis fájva,
folyton-folyvást belém vájva
nyekergik azt, hogy a világ...
Van, aki vet, van, aki arat,
van, aki megy, van, aki marad,
van, aki meg`, van, aki le`,
van, aki én, van, aki te...
Nevelésem (magyaros) története
Belém verték azt, hogy a fák nem nőnek az égig,
kezeimet a Jóisten nem fogja majd végig.
Tudom azt is, hogy a sors az nemcsak ad, de elvesz,
s nem sikerül minden annak, ki előre tervez.
Úgy szeretném magamat most lehúzni a vécén!
Ne maradjon itt belőlem semmi se a lécén,
sem a fehér porcelánon, sem a kékes lében,
eltűnnék a lefolyóban - viszlát, nem is éltem.
...már csak üldögélek a trambulinon,
s csak kártya csattog a kanbulimon.
Már nem ugrálok - mert recseg a térd
rövidke, talmi szeretetért.
Belém marnak léha dolgok,
szűkölök vagy néha morgok
s belül sírok, hogyha vernek,
mint a jég, a döglött tervek.
Magára hagyta a hajnalt az éjjel,
narancsban úszik a távol s az ég...
Szembe jönnek, nem kímélnek,
rám ragadnak, elkísérnek.
Pörgetnek, mint léha lányok,
- gondolatban néha hányok.
Van, hogy veszik, van, hogy adják,
földre hulljon, van, hogy hagyják.
Van, hogy szívják, van, hogy szívom,
mozgásban van, mert a szív nyom.
Drámai mélységek sok sorban
Most a boltban kolbászolok.
Nem kell semmi kolbász dolog!
Joghurt kell, flórás, lehetőleg élő,
s mindez miért? Szólok én (a mesélő)...
Útszéli gondolatok egy galambról
Az úttesten heverő
galambon átment
egy betonkeverő.
Átment, majd továbbment...
Nem vagyok álmos, és te sem alszol,
falra a függöny képeket rajzol.