Vajda J. Gábor
Megnyúlt árnyak játszanak fűszálak között,
eltapodt pázsitnak szomjas, tikkadt testén.
A Napnak fátyolszéle hegynek ütközött,
messzi Badacsonyra piros bársonyt festvén.
Csukódik a kapuzár
s egyfolytában abuzál,
fejemben egy Gondolat
fülbe sugdos, mondogat.
Felnéztem (- a telefonom lemerült),
s ott gubbasztott mellettem egy menekült,
ágrólszakadt, legénytollas idegen,
megmozdítva néhány dolgot idebenn.
Utálom, hogy most itt ülök,
- S ahogy nyomnak a hírek,
Szivárognak - mint a sebből,
Ki belőlem a rímek.
Becsöngetek, édesanyám,
ihun, megjött gyermeked.
Húsvéthétfő alkalmából
szőttem merész terveket.
Ezennel üzenem annak az
enyhén pocakos és kopaszodó,
engem csak szánakozva vegzáló...
Ha az izom mellkasodban
megcsikordul s fáj, ha dobban.
Ha a kezed olykor remeg,
s szögletes, mi másnak kerek.
Remegő és ráncos kézzel,
vicsorogva bennem fészkel
sok régi, rossz tapasztalat,
s mint egy seb a tapasz alatt,
- elrejtve, de mégis fájva,
folyton-folyvást belém vájva
nyekergik azt, hogy a világ...
Van, aki vet, van, aki arat,
van, aki megy, van, aki marad,
van, aki meg`, van, aki le`,
van, aki én, van, aki te...
Nevelésem (magyaros) története
Belém verték azt, hogy a fák nem nőnek az égig,
kezeimet a Jóisten nem fogja majd végig.
Tudom azt is, hogy a sors az nemcsak ad, de elvesz,
s nem sikerül minden annak, ki előre tervez.
Úgy szeretném magamat most lehúzni a vécén!
Ne maradjon itt belőlem semmi se a lécén,
sem a fehér porcelánon, sem a kékes lében,
eltűnnék a lefolyóban - viszlát, nem is éltem.
...már csak üldögélek a trambulinon,
s csak kártya csattog a kanbulimon.
Már nem ugrálok - mert recseg a térd
rövidke, talmi szeretetért.
Belém marnak léha dolgok,
szűkölök vagy néha morgok
s belül sírok, hogyha vernek,
mint a jég, a döglött tervek.
Magára hagyta a hajnalt az éjjel,
narancsban úszik a távol s az ég...