Vágány József
Nem vagyok a Tápiónak
a híres-neves költője,
csak e csodás régiónak
egy ismeretlen szerzője.
Fut az idő, mind vele futunk,
ha megállnánk is, odajutunk,
lassítani bölcs gondolat,
úgyis kész lesz a dolgozat.
Messziről jött ember
azt mond, amit akar,
folyékonyan kertel
és állóvizet kavar.
Pest megyében kanyarog
a szelíd vizű kis patak,
néhol már csak ácsorog,
s benne rég nem játszanak.
Pótunokámhoz
Egy aranyos, kicsi lánynak
írom ma a versem,
leírom a királylánynak,
mennyire szeretem.
Apák napját nem ünneplem,
ő már nagyon régen elment,
a csillagok közt meglelhetem,
ott fent szolgálja az Istent.
Igen jeles napunk van ma:
Pató Pál úr szülinapja,
ha meghalljuk ezt a nevet,
sokunk bizony rögtön nevet.
A katonák együtt haltak
ádáz harcban, szörnyű kínban,
nem gondolták, ott maradnak
a bajtársakkal közös sírban.
Nyílhatnak a piros rózsák
Pünkösdkor vagy más napon,
megállnak a percek, órák,
hol nincs béke, csak borzalom.
Kiserdő a faluszélen
A Kiserdő a faluszélen
kamaszkori szép emlékem,
lakott ott egy kedves kislány,
vele voltam sok délután,
úgy éreztem, nagy szerelem,
nem sejtettem, játszik velem.
A kisgyermek megszületik,
a világot még nem látja,
szemünk előtt cseperedik
a teremtésnek csodája.
Ez csupán egy négysoros,
nincsen üzenete semmi,
versnek is tök átlagos,
keresztrímekbe kell szedni.
Megjött végre, itt a május,
úgy tartják, a legszebb hónap,
kipakolt a virágárus,
és a tavon ring a csónak.
Az elmaradt ballagási vers
Négy év volt közösen
kedves iskolánkban
vidáman, derűsen,
nagy gondtalanságban.
Új-telepi kis srác voltam,
egy vályogházban születtem,
erről ír most elnyűtt tollam,
már vele együtt öregszem.