Vadász Piroska
Gondok országa lettél, szép Hazám!
Bár kincsed annyi, mint az óceán.
Terem itt gyümölcs, van zöld legelő,
Földjeiden minden fellelhető.
Viharban és napsütésben
kis hajómmal tengeren,
egyedül a nagy vízen
hajóztam, hol kék öbölben,
hol tajtékzó habokon.
Gyöngyház-rózsaszín köntösét
Felvette a hajnali ég,
S megszólaltak a madarak
Ujjongva, hogy felkelt a nap.
Ha én egyszer fenn lakhatnék,
fenn a hegyen, ahol jártam!
Szép, teraszos, fák övezte,
kőből rakott kicsi házban.
Fújj, szél!
Vijjogó sasként szálld körül a földet!
Látni fogod az embereket,
amint születnek, szeretnek és ölnek.
Még elmondanám, mielőtt elmegyek,
hogy szerettem élni itt e Földön,
mert jó volt köztetek.
Jó volt gyermeknek lenni,
az életet játszva felfedezni.
Az örök hó és örök jég honában
áll a csúcs, a legeslegnagyobb.
Feljutni oda csak annak lehet,
akiben erős, bátor szív dobog.
Békét kívánok most szerény szavakkal,
Mert jön a fény, a béke ünnepe.
Megszületett a betlehemi Gyermek,
Legyen hát rajtunk áldott, szent keze.
A mérhetetlen távolságon át
küldöm hozzád ezt a levelet.
Repítse a novemberi szél
az országba, hol annyi lélek él,
de visszatérni onnan nem lehet.
Hát elmentél, te kedves eb!
Kutyák közül legkedvesebb.
Gazdád mondta, hogy rákos voltál,
Májdaganat, bár csak vizet ittál.
Kedves szomszéd, leveled nem lepett meg,
Mióta szemed rajtam legeltetted.
Sejtem, hogy tárgya vagyok szerelmednek,
Múltkor mosakodásom is kilested...
Kedves szomszéd, ne lepjen meg, hogy írtam,
Hogy ősi ellenszenvem irántad lebírtam.
Meg kell tudnod, hogy nyugalmam elvetted,
Mióta látom, mily sok báj van benned.
Mondd, hova tűntél, angyali csöppség,
Karomba futó, kis tipegő?
Nem foghatom már drága kezecskéd,
Gyors suhanással száll az idő.
Uram! Még csak egy évet adj nekem,
Hogy beteljesítsem az életem!
Hogy elvégezzem minden dolgomat,
Mint a gazda, ki elvet és arat.
Uram, még csak egy évet adj nekem!
Egy ködös novemberi hajnalon
Elhunyt szülők sírjához utazom.
A kupéban szürke árnyak, emberek,
Szemük lehunyva, még álmos sereg.