Vadabb Virág
Tagadom Önmagam
Ajkam, lábam, kezem
Akarom, öntudat:
Tagadj, lázadj, szeress!
Egy gondolat bánt engemet:
Hogy az élet a halál gondolatával telne el,
Mint a virág, mire féreg sose repült,
Nem mer bimbózni, s ez életébe kerül.
A száj se hall a fül se lát
Ha a néma dalt süket szekál
A szívdobogás elcsendesül
Az álmodás miből felkelünk
Szeretnék futni erdőn mezőn át
Csak azért hogy elérjem a hold világát
Nem gondolni arra egyszer beköszönt a Nap
Csak rohanni és nem várni amíg el nem kap
Érzelmek hajóján túl nagy a sodrás
De matrózok nem fújnak visszafordulást
Látnak hajótörötteket lakatlan szigeten
Hozzájuk tartozol az én szívemben
Vajon én vagyok pesszimista
Vagy csak éppen túl realista
Hogy úgy látom mindenki lép a sakkban
De a fekete fehér sorsa sosincs egy rangban