Ujvári László
26 év bennem minden évszak, meg a ráncaim,
Egy naplemente előtt állva rázom le a láncaim.
S ha táncra hív a búcsú, jegyezd meg hát, kedvesem,
Én csak teérted akartam egy kicsit többnek látszani.
Naplemente eltemetve nyáréjszaka éjjelén,
mert olykor minden sötét, elfeledve, mint a tél...
Nem kápolna, isten, fátyol vagy mi pátyol,
S nem átok, ami gátol, én így látom, amit látok,
Nem az imádat véd meg, de nem is az imátok,
Tudom, te is menekülsz a mindennapi mától.
Az életem
...Ez az életem
Néhány négyzetméteren
Mit kaptam ezért élhetem
Többet nem is kérhetek
A mérhetetlen kényelem
A szorongató félelmetes éjjelek
A bennem lévő miértek
A le nem lépett méterek...
Mentél
Hideg tél fagyott rá megint a tarkómra,
Régóta a reményemet szorítottam markomba,
S te jöttél, mint télre tavasz
Ajtómba,
A még meg maradt érzéseim láttam rá az
Arcodra.
Még egyszer nekifutok, mielőtt még szalad szét
A gondolat, hogy vagyok, csak a két szék között maradnék
Ilyen vagyok, célirányosan egy dolgom akadt még
Hogy megfejtsem önmagam, miért a sötétben ragadnék
Miért van az, ami jó volt, sosem elég rá egy pillanat?
Csak halkan lépkedünk, lehullik minden színdarab,
Így haladunk előre bátran, és nem nézünk többet a tükörbe,
Elég volt, mindent itt hagyok, leszívom az életet tüdőre
...Táncol az érmém, ha zárt látok, mert a döntési kényszer az már átok.
Ezért van bennem e széthúzás, mert jóban meg rosszban ábrázol...
...a világ dönti el, hogy mi a helyes, de én meg a normáktól már fázok.
Ki érti azt, ami körbevesz, ami tökre kell, van, hogy tönkretesz,
Ki érti azt, amit levezetek, ha húzom a feleseket, bár a fele se kell,
Mégis fölszakad minden fekete seb, ami nem kéne, bele is megy,
Így tekeredik a gondolat oda, hol minden egy kútba belevezet.
Valahol bent
Nincsen mitől félni ezen, csak egyszer kell túlesni,
Egy pillanatra fáj csak, a halál arca túlfesti.
Így megiszom meg elszívom, az utolsókat leírom,
Azt elalszok full készen, ha épp nekem úgy tetszik.
Szaladnak el velünk, mindegy, mi lehet
legbelül,
Tök mindegy, mit hagytál, hisz nem hátrafelé megyünk.
De még itt vagyunk, még taposunk, még csak előre, ennyi kell...
és útközben, mit összeszedünk, a
szívre nehezül.
A történet egészen egyszerű,
Csak mondjad, hogy mi van bent legbelül,
Mert egy életet leélni nem derű,
Ha a hazugsággal túl későn szembesülsz.
Század
"Alap" vagyis normális, hogy mit írok, nekem verbális.
Párolog az értelem, s a párolgás, mi frusztrál is.
Mások szerint én, énszerintem mások mások,
Ebből viszont régen már sok, hogy pár pupák pesztrál is.
Meg sincs tán...
Mi jó, oly könnyen múlik, s gyorsan,
Mi fáj, olykor könnyben hullik szótlan.
Mi kell? Ha minden rendben éppen,
Miért érzünk hiányt, olykor kételyt?
Egy érzelmi fröccs, valami hangulatfestés kapott el,
Ahogy az ablakkereten át egy bagót gyújtok meg.
Miközben a Vecsési főúton egy robogó robog el,
Melankolikus, éjjeli szürkület halványan fogott meg.