
Totz Melinda
Légy fény a sötétségben,
éjszakát betöltő gyertya lángja a mindenségben.
Figyelő szempár, aki észreveszi,
ha egy-két embernek a szívét fel kell vidítani.
Tovatűnő idő rohanó fogságában
láncra verve éltem egy képzelt világban.
Utamat ha olykor akadályok keresztezték,
dühöngtem, mert hittem, hogy ezt nem nekem címezték.
Nézelődöm s töprengek,
megfigyelője lettem az embereknek.
Meg akarom fejteni őket,
de lelkük egy darabját elrejtik előlem.
Milyen egyszerű lenne az élet,
ha emberek ezrei nem félnének.
Nem aggodalom, rettegés lenne a napjuk,
hanem a tudás aranyozná be sorsuk.
Sűrű hóesésben ezüst szánon
angyalok énekével érkezik a karácsony.
A hideg szívek újra lángra gyúlnak,
hegyek-völgyek között a búharangok
megkondulnak.
Hideg szívű emberek sokasága,
feltűnően sok lett a képmása.
Lelkük bugyrában forr a harag,
megkeményedett a zord évek alatt.
Pénzben mérik manapság a szeretetet,
ki mennyi haszonra tett szert vele...
Kerestem Istent szüntelen, töretlen,
fenn az égben, lenn a hegyeken.
Emberek szívében magasztos hangok
jönnek, meg-megállva a néma visszhangok.