Tóth Tünde
Félelem nélkül oltalmazva két karod selymesen öleljen,
Aranyló napsugár színezze tovább mesénket minden percben.
Élt egykor egy gonosz manó
a szeretet virágzó korában,
nem találta helyét sehol
a hatalmas magányban.
Nem emlékszem, hányszor festette
sötétre szomorú bánatom a kék eget.
Hányszor marcangolta gondolatom
a téboly, hogy tovább nem lehet...
Emléked felrémlik még a távolból,
Bár az idő hátrahagyva lezárta múltamat,
Eltűnt napok, elfakult, régi képek
Követik tűnődve még árnyékodat.
Lehetnék egy hernyó,
ami nincs, de mégis van,
köztes állapot
a tudattalanban.
A szeretet nem tárgy,
Nem lehet méricskélni.
Nem veheted boltban,
Nem lehet kérni.
Öltsd magadra az Igazság álarcát,
Lelke annak szép, ki maszk nélkül szeret.
Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egyszer egy birka,
Ki a birkaságot jó maga sem bírta.
Csordában élt ő is,
mint a többi társa,
hegyeken-völgyeken át
a dús legelőket járta.
Megkopott pár ünnep,
holnap jön egy újabb,
a csúf művilágban
álruhába bújhatsz.
Nekem nem volt anyám, aki gondolt volna rám,
Nem fogta a kezem, nem mosta a ruhám.
Nem volt jó szava senkinek sem hozzám.
Volt helyette szívtelen, gonosz mostohám.
Mielőtt búcsút intünk az óévnek,
álljunk meg egy percre,
Emlékezzünk boldogan
a legjobb élményeinkre.
Sose tudjuk, hová jutunk, de mindig van megálló.
Elidőzünk, ismerkedünk, de sok helyzet frusztráló.
Körbenézünk, bámészkodunk, aztán továbbmegyünk,
Haladunk, amíg újabb megállóhoz nem érkezünk.
Karácsony estéjén, ahogy a fény,
A csend is úgy árad,
Ballagok az üres téren,
Járom a kihalt utcákat.
Szent karácsony újra itt van,
Öröm zengjen minden dalban!
Díszes pompába öltözött,
Szívekbe szeretet költözött.