Tóth Tünde
Adjon az Úr szent napján
mindenből eleget,
legyen a háznál békesség,
egészség és szeretet.
Hol szerető szív lakozik, ott a szívekben rózsák nyílnak,
Tündökölve, őszintén virágoznak, szeretve illatoznak.
S ha el is hervad idővel egy-egy becses virága,
Másik nyílik helyette, nem szorul gondozásra.
Nyuszierdő közepe,
öreg tölgyesek töve
művészpalántákat rejteget,
hímes tojást festenek.
Telihold bársonyán ringatózunk
fellegpárnák ölelkező fodrain,
örömhullám illan tova
az égi színpad végtelen foltjain.
Jó néha egyszerűen csak úgy megszűnni lenni,
magamat a természet csendjével körülvenni.
Zárd le az utakat,
melyek sehová sem vezetnek!
Ne halj bele a fájdalomba,
a boldogsághoz megvan mindened.
Csudajó móka gyereknek lenni,
egész nap játszani, nevetni.
Hintával az égig repülni,
apuval sárkányt eregetni.
A női mivolt a tudatból születik,
érzelem, vágy, mozdulatok.
Talán a trend határozza meg,
vagy az olcsó utánzatok?
Most szeresd a nőt,
ne holnap vagy a múltban,
leljen menedéket
oltalmazó két karodban.
Nagyon régen történt a messzi galaxisban,
Élt a nagy varázsló egy hatalmas piramisban.
Nem volt semmi dolga, néha nekirugaszkodott,
ha kedve úgy tartotta, bolygóról bolygóra utazott.
Félelem nélkül oltalmazva két karod selymesen öleljen,
Aranyló napsugár színezze tovább mesénket minden percben.
Élt egykor egy gonosz manó
a szeretet virágzó korában,
nem találta helyét sehol
a hatalmas magányban.
Nem emlékszem, hányszor festette
sötétre szomorú bánatom a kék eget.
Hányszor marcangolta gondolatom
a téboly, hogy tovább nem lehet...