Tóth Marianna (banattanc)
Eljött hát az utolsó nap, köszönetet mondok,
Búcsúzkodva integetnek kedves nyárfalombok.
Nem hiszem, hogy utoljára találkozok véled,
Tündérország kapujában látni foglak téged.
Játssz velem egy kicsit, drága, jó Istenem!
Játsszuk azt, hogy bánat szívemen nem terem!
Játsszuk el, hogy boldog örökké holnapom,
Irgalmatlan éjszakákon nyugodtan alhatom.
Kicsi nyuszi szendereg,
Pázsit selymén hempereg.
Kora reggel, hajnalon
Bújócskázik harmaton.
Kendőbe kötve hajnalon
Könnyeim hagytam harmaton.
Búskomor arca nem nevetett,
Azt súgta: nevedet ne feledd!
Rám borul éjjel az álomlepel,
Éjszaka tündére csókot lehel.
Oly nehéz tartani nyitva szemem,
Táncol a párna s az ágy is velem.
Szőlőtőkén cinege,
Panaszos az éneke,
A napocska nem ragyog,
Kert végében megfagyok.
Réges-régen, böjtidőben történt ez az eset,
Szent Balázsnak legendája, mit elmondok neked.
Püspökünkhöz nagy sebesen ijedt asszony szaladt,
Hal szálkája gyermekének csöppnyi torkán akadt.
Újév reggelére én most mit kívánjak?
Maradjatok mindig szépek és vidámak!
Kacagtató "szmájli" díszítse arcotok,
Lottóötös üsse pirosra markotok!
Fagyos téli éjjel kis barika béget,
Csöndes esti órán útra kél egy élet,
Angyal szárny cirógat, amíg álmát nézed,
Karácsonyi éjjel kívánj neki szépet!
Csillag az égen bandukol éppen,
Zord az idő szava, későre jár.
Nem jő az álom elhagyott tájon,
Rejtelmes éjszaka ünnepre vár.
Szen`mártonban, ha esik,
Minden gödör megtelik,
Nyári zápor csepereg,
Árok partján gyerekek.
Decemberi hóesésben, hideg téli éjjel
Fáradt vándor kíváncsian tekint szerteszéjjel,
Csendes estén elmélázva hazafelé ballag,
Pernye szagú éjszakában nyitva van egy ablak.
Vízparti tájon a ködtakaró
Dermesztő hajnalra felkavaró.
Tétova cinege ablakra száll,
Éneke bánatos: elmúlt a nyár!