Tóth Marianna (banattanc)
Hajdanában kicsiny voltam, nagyon-nagyon régen,
Varázslatos mesét láttam ócska, sárgult képen.
Kis ház állt a falu szélén, zúzmarás határban,
Miklós püspök ünnepéről írtak a naptárban.
Most tőled búcsúzok, eljött hát a nap,
Legördült a függöny, utolsó színdarab.
Mesél a bús szél a temetőkertben,
Hallgatom szótlan, némán és csendben.
Hallom egy lágy dallam melódiáját,
Kesernyés emlék bánatos múlását.
Nélküled, nincsen íze nyárnak,
Nélküled titkok rám nem várnak,
Nélküled illata nincs kertnek,
Értelme vágyakozó csendnek.
Kipp-kopp, kipp-kopp, kicsi Gesztenye Manó,
Tipp-topp, tipp-topp, avart söpör Őszanyó.
Ősz suttog a kert alatt,
Nyári emlék elszaladt,
Búcsút int a tarka rét,
Hallgasd ezt a kis mesét.
Nyárkisasszony lépeget,
Kémleli a réteket.
Kutatja a fényeket,
Körös-parti kék eget.
Dúdolok egy dallamot,
Ezt most csak te hallhatod.
Ágyad mellett éberen
Csilingel az énekem.
Értsd meg az érzések útját,
Halld zengő léleknek húrját,
Változást mindenben megláss,
Te magad újhodva légy más.
Ha itt lennél, simogatnám szádat,
Ha itt lennél, építhetnék várat.
Ha itt lennél, adnék néked szárnyat,
Ha itt lennél, kívánhatnál százat.
Köszönöm, hogy őrizted délutáni álmom,
Becézgető szavakért a jó Isten áldjon,
Köszönöm, hogy tanítottál minden szépre, jóra,
De most eljött a régen várt, fájó búcsúóra.
Rigó dalol, rügy fakad,
Pázsit selymén gyík szalad,
Réten pipacs mosolyog,
Bárányfelhő gomolyog.