Tóth Marianna (banattanc)
Változásnak mézillata száll tavaszi szélben,
Ismeretlen jövendőtől holnapomat féltem.
Utódoknak gyermekéért mégis imát mondok,
Őseinkért tövig égtek apró gyertyacsonkok.
Itt a tavasz, gyerekek!
Olvadnak az ereszek,
Lármáznak a verebek,
Réten gombát keresek.
Zúg a bokor, didereg,
Kicsi nyuszi pityereg.
Néked szól e dalocska,
Süssön ki a napocska!
Köszönöm, hogy van a talpam alatt föld,
Köszönöm, a tavasz nékem mindig zöld,
Köszönöm, hogy néha megcibál a szél,
Emléked és történeted a szívemben él.
Messzi honból haza sietősen érek,
Mutatják az utat szen`mártoni fények.
Kedves, jó otthonom, nincsenek itt bércek,
Mégis igyekezve, izgatottan lépek.
Isten adjon lakomát,
Bort, búzát és gabonát,
Lakodalmat szerdára,
Ne költsenek gyertyára!
Aludj, aludj, csukd be már a szemedet!
Álomtündér suttogja a nevedet.
Rossz hegedűt nyikorogva huzigál,
Fenn az égen rozsdás csillag muzsikál.
Újév reggelére azt kívánom néked,
Költözzön hozzád a szerencse végleg!
Jogásztól ne kérjél sohasem tanácsot,
Irigyednek kínálj mazsolás kalácsot!
Elcsendesült már a világ, csillag gyúl az égen,
Fagyos téli éjszakában senki sincsen ébren.
Betlehemi égbolt felett harsonaszó zendül,
Angyalsereg boldogságos üdvözlete csendül.
Decemberi hóesésben ránk borult az éjjel,
Odafönn egy csillagocska fényét hinti széjjel,
Ragyogása azt hirdeti, újból itt a hajnal,
Köszöntsük az újszülöttet vígan zengő dallal.
Végre itt a hóesés,
Gyémántpihe oly` mesés!
El ne álljon sokáig,
Érjen fel a bokámig!
Jeges téli alkonyatkor vége van a napnak,
Szent Miklós az éjszakában hazafelé ballag.
Sűrű ködben meg-megállva, kíváncsian kémlel,
Megbirkózik útja során metsző, hideg széllel.
Ha Mátrában havazik,
Ki se bújjunk tavaszig!
Mert ha ottan hó esik,
Csak a bukfencet vetik!