Tóth Marianna (banattanc)
Megy a pletyka vándorútra,
Dunyha alól ki a kútra.
Kútról meg a pékhez viszik,
Hamis zenét mind elhiszik.
Mennyei szeretet végtelen nagy szélben,
Isteni kegyelem zúgjon magas égben!
Hol az álmom, hol a vágyam,
Hol van az a szép remény?
Látod-e, hogy nem talállak,
Boldogságom szép egén?
Nyugdíjba vonulásod alkalmából
Rólad mit is mondhatok?
Nincsenek rá mondatok,
Örökifjú víg legény,
Lelkes, aktív és serény,
Nem kívánok egyebet...
Hogyha nekem gombom volna,
Varrnék hármat az ajtómra,
Mikor egyet gondolhatnék,
Mindig ajtót gombolgatnék.
Küszöbömre vigyázok,
Senkivel sem vitázok,
Napkeltével ébredek,
Jóságfénytől éledek.
Alkony, a pázsiton lépeget halkan,
Álmatag titkoknak árnyéka kél,
Surran a március, könnyű a dallam,
Ábrándos altatót dúdol a szél.
Kérlek, anyám, dúdold ismét a dalom!
Érezhessem, féltő szíved átkarol!
Oltalmazó bánatomat ott hagyom,
Hol születtem reménységgel egy napon.
Változtass magadon, s változik a Világ,
Egyszer majd nékünk is illatozik virág.
Nélkülünk nem terem gyümölcse a fának,
Kemény, hős férfiak réten, rendet vágnak!
Mennyei Jó Atyám, teljesítsd kérésem,
Éljenek nemzetek karöltve, békésen!
Én drága Istenem hallgasd meg imámat,
Adj nekik holnapot, szépet és vidámat!
Az én nevem Elemér,
Én vagyok a kisegér,
A kamrában matatok,
Macska elől szaladok!
Ősi regék szárnyán ódon mesék kelnek,
Varázslatos apropója ennek a kis versnek.
Nyitva tartsd füledet: történetet mondok,
Régi rejtelmek közt égi titkot hordok.