Tóth Marianna (banattanc)
Dermesztő hajnalban halk szavú szürkeség,
Tépázott látomás jégtengere,
Reggeli harmatban virágzó büszkeség,
Krizantém, rítusnak novembere.
Vöröslő életben halálos lihegés,
Tűzrózsa hamvában sercenő sziszegés,
Narancsként sugárzó álmatag ragyogás,
Tikkadt szomjúságban üdítő csacsogás.
Valódi világban ábrándos pillanat,
Igaz szerelemben hamiskás gondolat,
Őszinte szavakban szeplőtlen érzelem,
Eltűnő percekben tengernyi végtelen.
Fénytündérnek tükre távolba tekint,
Álmodozó csillag halvány színe int,
Édesded Édenkert ontja aranyát,
Gyémántporban fürdik az egész világ.
Gondolatban néma kő vagyok,
Féltve óvnak kegyes angyalok,
Álmaidban édes csók vagyok,
Virradóra mámort is hozok.
Őröm vagy, én pedig örömöd,
Jöttömet hálásan köszönöd.
Semmi és minden az örököd,
Remény vert szívedben cölöpöt.
Ámulok tavak gyémántos jegében,
Hópehelycsillagok tündöklő fényében!
Amerre csak nézek, mindenütt jégvirág,
Téli pompában tündöklő nagyvilág.
Álmodhatsz szépet, tündérmeséket,
Hófödte tájat, kandallót,
Lelkedben titkon kergethetsz itthon
Időtlen, ábrándos pillangót.