Tóth Marianna (banattanc)
Isten adjon lakomát,
Bort, búzát és gabonát,
Lakodalmat szerdára,
Ne költsenek gyertyára!
Aludj, aludj, csukd be már a szemedet!
Álomtündér suttogja a nevedet.
Rossz hegedűt nyikorogva huzigál,
Fenn az égen rozsdás csillag muzsikál.
Újév reggelére azt kívánom néked,
Költözzön hozzád a szerencse végleg!
Jogásztól ne kérjél sohasem tanácsot,
Irigyednek kínálj mazsolás kalácsot!
Elcsendesült már a világ, csillag gyúl az égen,
Fagyos téli éjszakában senki sincsen ébren.
Betlehemi égbolt felett harsonaszó zendül,
Angyalsereg boldogságos üdvözlete csendül.
Decemberi hóesésben ránk borult az éjjel,
Odafönn egy csillagocska fényét hinti széjjel,
Ragyogása azt hirdeti, újból itt a hajnal,
Köszöntsük az újszülöttet vígan zengő dallal.
Végre itt a hóesés,
Gyémántpihe oly` mesés!
El ne álljon sokáig,
Érjen fel a bokámig!
Jeges téli alkonyatkor vége van a napnak,
Szent Miklós az éjszakában hazafelé ballag.
Sűrű ködben meg-megállva, kíváncsian kémlel,
Megbirkózik útja során metsző, hideg széllel.
Ha Mátrában havazik,
Ki se bújjunk tavaszig!
Mert ha ottan hó esik,
Csak a bukfencet vetik!
Van egy kicsi virágom,
Ezen a nagyvilágon,
A szívemben nevelem,
Mindig itt van énvelem.
Itt a piros papucsom,
Rajta kicsi pipacsom.
Pipacspiros papucsba’,
Kimegyek a piacra!
Fehér virágszirom, keserédes emlék,
Fájó álmaimban régi, nem várt vendég.
Vigasztalan egyre, árva könnyem csorog,
Sötét éjszakában kicsiny gyertya lobog.
Árokpartján nagy a sár,
Komor nóta híre jár:
Esik eső, fúj a szél,
Holnapután itt a tél!
Mikor őszi hajnalon néma még a táj,
Sóhajával védelmezőn szóra nyíl’ a száj,
Álmodozva paplanok közt fájó szív dobog,
Kinn a rideg pirkadatban csak eső zokog.
Alszik a hinta, alszik a nyár,
Baktat a vándor, későre jár.
Száraz avarban szunnyad az ősz,
Károgó varjat kerget a csősz.