Tóth József Joco47
Fény, mely elárasztja a szíveket,
és az ember semmit sem tehet.
De miért is tenne,
ha a cél ott van benne?
Amit mind el szeretnénk érni,
mert nem akarunk hiába élni.
Miért oly más minden emberi élet?
Talán azért, mert így adja a végzet?
A válasz addig várat magára,
míg az ember rá nem talál
az örök talányra.
A teremtés egyik alkotása,
kiben ott a végtelen titokzatossága.
A női lény örök titok a férfi számára,
mert a teremtő így alkotta meg,
hogy mindig meglegyen a vonzása.
A külső és a belső egyfajta kód,
hogy megtaláld a hozzád hasonlód.
Fejed a vállamon pihen,
majd a szemembe nézel hirtelen.
Elakad a lélegzetem,
mert a szemedben látom
egy régi, megvalósulatlan álmom.
Mondatok,
melyekben ott vagyok.
De te azt kérdezed,
ezáltal mit is adhatok?
Havas tájakon,
elmúló vágyakon,
messzire lát a látnok,
mert a szívében még izzik
a zsarátnok.
Egy név,
melyben mindig
ott a hév.
A teremtés egyik fele,
és aki vele lehet,
ha ő is szeretné,
boldog lehet vele.
A földi éveket
számoljuk, mint időegységeket.
A történelem alakította,
és az ember a maga számára
létrehozta.
Kiforrt már a must,
lassan új bor lesz belőle
a gazdája nagy örömére.
Mint a gyermeket,
úgy gondozza
a jó gazda a szőlőtőkét.
Csendülő rímek,
amik talán
a szívekhez érnek.
Múló érzések,
amik a távolból
visszhangzanak.
Társkeresés,
egy új út, és felfedezés.
Megtalálni azt a párt,
kivel megélhető a szerelem.
Melyben ott a közös pont,
és nincs benne félelem.
Kergetjük a vágyaink,
bennük a gondolataink.
Mikor beteljesülnek,
egy pillanatra elcsendesülnek.
Mondd, lovag,
elmúltak már azok a vágyak,
amivel bevettél oly sok várat?
A vágy elcsitult,
de a várak
még engem várnak.