Tóth Eszter (Eszti03)
Mikor arra ébredünk, itt van a szeptember,
Mikor már az iskolást ébreszti a vekker,
Alábbhagy a forróság, de csak estefelé,
Színesedik már a táj, hullik a falevél.
Illatfelhő hömpölyög,
Fecske száll az égen,
Játszótéren kicsi lány
Üldögél egy széken.
Üdvözlet, augusztus, gyorsan ideértél,
Pedig júliustól belépőt sem kértél.
Érkezésed jelzi, megyünk ki a nyárból,
Mint terelőkutya a nagy birkanyájból.
Tudod, hogy az élet
Csak egyszerű tréfa,
Tudod, ami elmúlt,
Nem hozhatod vissza?
Forró a levegő, szinte minden szenved,
Egy nagy, jeges ital hozza meg a kedved.
Tudjuk, július van, most van az ideje,
De azért egy kicsit fújhatna a szele.
Szivárványos színek, pompázik az égbolt,
Szívem majd kicsordul, ilyen boldog rég volt.
Különleges helyet foglal a lelkemben,
Ezen a szép napon csillant egy szemecske.
Szeretek úgy este néha elmélázni,
Égre tekinteni, és csodákra várni.
Nem zavar meg senki, csak úgy magam vagyok,
Csillagfényes este sétálgatok nagyot.
Szűrődik a napfény a fák ágai között,
Madárka fészkéből fióka kiköszön.
Várják, hogy az anyjuk táplálékot vigyen,
Tátogó szájukba jó falatot tegyen.
Kicsi homokdombok,
Hatalmas nagy hegyek,
Oly nagy erőt érzek,
Ha felétek megyek.
Miért van ennyi sok gonosz a világon,
Hiába keresem, választ nem találom.
Miért van az a sok lelketlen ember,
Kik fájdalmat okoznak rezzenetlen szemmel.
Hogy szalad az idő,
Szépen süt a Nap is,
Bolondos a hónap,
De jöhet még fagy is.
Keljetek fel gyorsan, amíg víz nem csobban
A gyűrött arcotokra, mi a párnát nyomja.
Új napra ébredtünk, megfőtt már a sonka,
A locsolóverset mindenki elmondja.
Az ember sokat kibír,
De néha megbetegszik,
Hol kihűl a teste,
Hol meg felmelegszik.
Üdvözöllek, március,
Eljöttél hát végre,
Hogy jobban lássuk jöttödet,
Felállunk egy székre.
Reggel felébredek, keresem, merre vagy,
Amikor meghallom tipegő talpidat,
Jössz, hogy keljek már fel, hiszen ki kell menned,
Azután csak megállsz, reggelit kell enned.