Tóth Enikő Enci
Díszítsd fel a házad
tiszta szívörömmel,
Holdból ezüstszállal,
ne életközönnyel!
Várakozunk angyalt lesve,
főként, mikor jő az este,
szárnyainak suhogása:
gondolatunk égi mása.
Égre tekintünk,
rozsda az ingünk,
ősz szele varrt ránk barna ruhát!
Gondolkodj el ötvenhaton,
forradalmon, országodon,
szabadságon. Hol a béke?
Mennyi ember harcolt érte...
Egyet-kettőt lépdelsz,
kisgyerekként kérlelsz,
csak 3-4 lépés,
kisiskolás érzés.
Döbbenet, hogy telóddal élsz,
ha veled van, soha nem félsz,
posztolgatsz és nyomod lájkod,
nem tudod, ki a barátod!
...aluljáróba megyek,
megvallom, kicsit félek,
ezzel ugyan mit érek?
Ország, emeld fel fejed!
Mi lesz veled, Népliget?
Sárgul a táj, vége van a nyárnak,
álmot kergető, lassú délelőtt
sárgára festik még a háztetőt
arany kezei a napsugárnak
Meg kell bocsátani, mert gyermekem szeme kék,
s benne a könnycsepp, akár a buborék,
lehull a földre, s benne örökre megtörik a fény,
s e pillanatban oly tágas a tér,
hogy egy új esély még belefér...