Tóth Enikő Enci
Uram, ha épp most a világra lenézel,
bizonyára régmúlt életet idézel,
volt már sokszor járvány, szívekben félelem,
láthatunk távoli időket képeken!
Hajnalban a parkban,
madarak csapata harsan,
s csak ballagsz a parkban,
az aszfalt arannyal van rakva a napban,
tavasz van!
Ne menj távoli hazába,
ez az ország otthonod,
több lesz a pénz, de hiába,
nem lesz szebb a holnapod!
Látod, az ember léte a tét már, félelemárnyék
ringat távoli fényt, mégis a földi remény
Isteni szóval éled, a szívben régi ajándék,
mosd a kezed ma sokat, ez feladat ma feléd!
Félelemláng ég szemedben,
fertőtlenítő a kézben,
ha én lennék a helyedben,
nem vennék részt rendezvényen...
Nők napjára tavaszt várva
pompázzatok sok virágban!
Becsüld meg a női létet,
benne rejlő emberséget!
Ma nem divat verset írni,
rímmel és mértékkel élni,
széttört világ az állandó,
szabadvers az irányadó!
Fény haján a lenge szél
tavaszt borzol, úgy mesél,
tünedező, zord világ,
kinyílik a hóvirág,
még az erdőn nagy a csend,
fák ágáról körbeleng
múló idők halk szava,
ébredésnek illata...
Anya vagyok, gyermekeimben
legdrágábban él minden kincsem,
nevelgetek, év az évre száll,
talán rájuk szép felnőttkor vár!
Fény a szemedben
réveteg álom,
kéz a kezedben
int a magányon,
múlnak az órák,
fátyol a képen...
Újraébred a szerelem,
elhintázgat a kezeden,
fellegről hordja álmait,
szívbe nyitja virágait!
Hogyha terhes leszel, ne tömd meg a hasad,
kisbabád majd benned tuti éhes marad,
nehogy kövér maradj, mert beszól a Norbi,
így majd a férjednek ezzel kell birkózni!