Tóth Enikő Enci
Októberi harmat,
lehullott a földre,
Aradon csak hallgat,
most már mindörökre,
talán szemből könny folyt,
vértanúk szavára,
vesztőhelyen vérfolt,
magyar bánatára!
Neved mind a hajnal,
születésed fénye,
angyali lét hanggal,
beteljesült végre,
adták, így megkaptad,
Földre szállt egy lélek,
kisbabán karszalag,
jelzi születésed...
Ők mind tizenhárman
hittek szabadságban,
végig kitartóak voltak
nemzetükért bátran!
Sárgul a tájban a fényed,
múlik a nyár, ez a lényeg,
hűvös a reggeli Nap már,
lopva lapoz csak a naptár!
Vigyázz a fára, hogy ne száradjon el,
figyeld a létet, minden nap felel,
törj utat mindig, szó ha megfogan,
akkor élhetsz majd ismét boldogan!
Van pénzed? Na látod,
remek a világod,
elmehetsz, megvehetsz,
így mindent megtehetsz,
sokáig gondtalan,
míg minden rendben van!
A virágos szőnyeged
megkopott,
rózsaszínű felleged
elfogyott,
járda mellett meglapul
egy levél,
neked így untalanul
dalt mesél!
Varrtak már tenéked színaranyból ruhát,
napsugárból, melyen csak a szellő fut át?
Alkonyi tóba
hajlik a Nap,
szép Balatonban
fénye halad,
siklik a csónak,
útja közel,
híd aranyozza,
még ma ölel!
A magyar nép kéz a kézben
sétálhat a Kossuth téren,
felvonva a magyar zászlót,
eltörölve sok rossz álszót,
tisztavató esküjével
nemzetünk előre lépdel,
ők azok, kik értünk élnek,
jelölt útról le nem térnek.
Esküdj egy életre,
csodákra fényekre,
lobban a szerelem,
s hozza a felelet,
lángjával elvakít,
szeretni így tanít!