Tóth Enikő Enci
Tízévesen, erdőn futva,
kis felhőkbe kapaszkodva
festik meg a képedet,
kiszínezve életed!
Van úgy, hogy már a fények égig érnek,
és nem zavar meg semmi fergeteg,
hiába vársz, a múlt év elveszett,
jövőért zeng fentről a hálaének.
Táncol az élet,
újul az éved,
benne az áldás,
ünnepimádás,
tisztul a szó ma,
nézz a valóra,
új hited áll már,
hogy ne hibázzál!
Haloványabbak az árnyak,
gondolatok rád találnak,
szilveszter után
messze, távol ködbe réved,
új éved a mindenséged,
életed fut ám!
Távoli fények
égi lakói,
régi erények
megjavítói,
testük a dér és
zúzmarafényjel,
hordva a lépést,
így sose késs el!
A szeretet ünnepére
ne legyen több gondod végre,
béke befonja a házad,
messze kerüljön a látszat!
Karácsonyi fény ragyog,
díszesek az ablakok,
az egész Föld ünnepel,
a Megváltó oly közel,
varázslatos hangulat,
lassan ébred a tudat,
és egy csillag indul el,
hited által felemel!
Várd a karácsonyt,
ünnepe éljen,
gyermeki álmod
lopva figyel!
Zúzmara ül az ágon
hangtalan angyalszárnyon,
felélednek kis csodák,
és a szíved megbocsát,
jéggel reped a magány,
ködös hajnal halovány,
ám napodban új remény,
átölel a földi fény!
Ködben, esőben a város,
régi mesék dideregnek,
múlik a bűn, ami káros,
jég belefagy, repedezget,
őszi világot a távol
újra teremti a téllel,
álmot idézhet a mából,
s hullnak a kincsei széjjel!