Tóth Enikő Enci
Január van, új hited lángol,
merítve egy régi világból,
szél tépi meg lopva a fákat,
távol már az ünnepimádat!
Vízkereszttől hamvazószerdáig...
Vízkeresztnek szentelt vize
megtisztít,
karácsonynak ősi hite
felépít,
aztán farsang búcsúztatja
a telet,
ez okot ad változásra,
meglehet!
A 10 éves még merész,
a 20 éves tettre kész,
harmincasként dolgozol,
negyvenesként foltozol,
az 50 éves bölcs talán,
hatvanas egy ősz talány,
hetvenesként megpihensz,
80 után hírt vihetsz...
A szilveszter ezüst ruha,
ha felveszed, betakar,
mulatságok hosszú sora
rejti csak, ki mit akar!
Az új éved békés legyen,
mindenki csak szépet tegyen,
s lelked felragyoghat újra
januári szélbe bújva!
Fenyőfádra a szeretet
szökik ezüst szálon,
hogy aki már távol lehet,
hozzád eltaláljon!
Lépdel a tél,
még nagy az útja,
róla mesél
mind, aki tudja,
angyali szárny
hozza csodáit,
légies árny,
néha megállít!
A szalagavató színpadán
felélednek lassan a fények,
s a diákokat így hívja már
a szalag, mi új hitet ébreszt!
Eljön a szánon,
rajta a zsák,
gyermeki álmon
szép aranyág,
sok csoki végre
lesz a tiéd,
csizma letéve
őrzi meséd.
Fehér szakáll, hópehely,
fellegek közt útra kelj,
mutass nekünk sok csodát,
fénnyel hintsd az út porát!
Hisz léteznek még angyalok,
és megsimítják arcodat,
a félelemre semmi ok,
ők kísérik a harcodat!
Ködben a város, hajnali élete ébred az ősznek,
fák dideregve figyelnek hírnökeként ma a Földnek,
hull az avarba le annyi kis emlék, léte az álmod,
rozsdavilág tovatűnik, színeit így is imádod!