Toth Enikő (Teni)
Tudom, egyszer leállsz, dobogó szívem,
sátorruhámból kiszakad a lélek,
és lehajol megcsókolni téged,
hisz ott van minden, amit elviszek.
Vár a farsang, kész a maszk,
erre vártál, örömmel éljed,
mostanra már ezer változat,
mely még nem ért a révbe.
Álarcok bálja,
ropjad hát most a táncot -
télvíz idején.
*
Farsangi bálon
bokázik a habverő
gumicsizmában.
Mikor a borvörös hajnal baktatott unottan,
szempillámra reggelt csókolt a napfény,
a kerítésre aggatott ökörnyálról lepottyant
az őszből itt maradt falevél.
Mint minden, évben
új álmokkal, vággyal
lépjük át az óév küszöbét,
boldogság vágya
minden szívben ott ég.
Zöld fenyvesekről álmodozó,
lustán bóbiskoló,
szendergő hajnalok -
vágyatoktól kapnak
szilveszteri lázat,
színt, ízt és illatot
a ködös nappalok.
Műfények, kivilágított világ,
mégis olyan sötétség vesz körül,
az ablakon sincsen jégcsapvirág,
ajándéknak a doboz nem örül.
Fenyőfa ága
szomorú, gyantakönnyes -
megvigasztalnám.
*
Színes papírban
keresed, a szeretet
nincs csomagolva.
El nem hervadnak a szép lélekvirágok,
illat veszi körül a szürke világod,
bor-vörös hajnal átkos sötétséget űz,
s új szikrától lángol a benned égő tűz.
Adventi fények
verődnek az ablakra -
mikulás surran.
*
Várom a csodát
gyermekkori érzéssel.
Dér apóka matat sunyin a réteken,
mint elfáradt testemben az az átkos kór,
észrevétlenül felfalja a sejteket,
letörli arcomról a felhőtlen mosolyt.
Sátrat bontok! Elhagyom a tábort!
Hisz fontossá válni sose vágytam...
Csodáltad bennem az erőt,
miközben bámultad a törékeny nőt -
milyen jó nekem... gondoltad magadban,
bátran állom a sarat a bajban.
Gyászruhám alatt
emlék feszíti bordám
- bennem élnek Ők.
*
Halhatatlanok
Ők, amíg emlékeink
életben tartják.
Ha már az sem elég, béklyóba léptem,
és önszántamból vettem fel a hámot,
nyűtt-igavonó értetek a létem,
legalább ne használjatok korbácsot.