Tóth Csaba
Felpattanok
Rakéta-lovam hátára,
S elnyargalok
Ó, én konok,
El én,
A veres pusztaságba,
Hová csak
Langy sugárzás kísér...
Ez már az ősz. A nyár
Színei a ködbe bújnak,
Én sem látszom többé újnak,
Akár egy régi zsoltár.
Ezek hárman engem néznek,
Bolygó léptem, szürke arcom -
Égi vándorok, vitézek.
A büszke hidat magamra húzom.
Éjszaka. Fejem alatt kemény vánkos-kövek,
Aludnék már, álmodnám a hullámok hangját.
Engem keres a fekete éj.
Nedves orrát nyakamba nyomja,
Hogy rám találjon - mindent elkövet.
Várjuk, csak várjuk
Mikor lesz vége,
Elő a sutból
A gyermekjáték,
Ma ipi-apacs lesz,
Holnap, ki tudja?
Szavak sivatagja húz magába,
Perzseli arcom, majd elégek,
Vizet, ha érnék, nem volna hiába,
- Ez talán már sose ér véget.