Tóth Attila István
Madarak éneke
szárnyat bont a légben,
a nap friss melege
futkározik bennem.
Apró hajó falja a habokat,
hullámok nyalják lábamat,
ragyog a nap a türkiz égen.
Sirályok fürdenek a fényben.
Ismét itt az anyák napja,
megfürdünk a lángodban,
kicsi kezed tésztát gyúrja,
karod a fakanalat tartja.
Mellkasomra térdel,
gyötör a sötétség.
Pusztítókat nevel,
mardos itt a kétség.
Zsongás bongás
Millió virág törekszik a nap felé,
édes illat lengedez a levegőben,
bódít az átkaroló üdeség dél felé,
patak csörgedez a hűs erdőben.
Réveteg kikelet
Tavaszkirálynő
megérkezett.
Fátylában nő
a bő meleg.
A tavasz üde arcát mutatta,
madarak énekeltek a fákon,
a tél hirtelen orcán csapta,
halak szenvednek a szákon.
Félárbocon a házak szemei,
ásítoznak a naplementében,
megremegnek az ég ereszei,
ijed a Nap kétségbeesésben.
Eredő erő
A szűz hó nehéz súlyként
húzza le bakancsos lábam,
az erdőben tombol a tél,
a hideg savként marja állam.
Élénk remény
Kínlódnak a sötét felhők,
a tél az utolsókat rúgja,
mint nők fején a kendők,
a lankákat hóval beborítja.