Tóth Attila István
Meglátogatott a halál angyala,
olyan széles és mély a birodalma,
könyörögve kértem vigyen magával,
de a döntés jogát csak nálam hagyta.
Ötvenedik házassági évfordulótokra
Ötven év elrohant,
akár egy kósza pillanat,
akarat megfogant,
nőttem szárnyaitok alatt.
Hatos és kilences egymásba akadt,
készítik már hetvenes ruhájukat,
megperzselődnek a forró Nap alatt,
egyetlen év milyen gyors, hűs kábulat?
Énemnél csak testem
hízlalják itt jobban
kietlen lelkemben,
állnak példás sorban
Párát pipál a hegy,
felhők örvendeznek,
könnyet fakaszt a kegy,
bíbort permeteznek
Összetörték a szívemet,
darabjaira hullott szét,
összegyűrték a lelkemet,
megjártam a pokol mélyét.
Megúsztad kalandod
Icipici,
fürge nyuszi,
fényem hajtja,
bokor várja.
A vidám nyár kétségbeesik,
az ősz koporsójába hullik,
a fonnyadt tél sírjában nyugszik.
Villámként csapott le a hír,
arcodon nincsen többé pír,
lelked elhagyta a testet,
a fájdalom bús képet fest.
Az erdőbe süppedek,
a madarak dalolnak,
fás karok tekeregnek,
álmaim elszunnyadnak.
Ismét felvirradt az anyák napja,
az angyal táncát a mennyben ropja,
kezed a fejemet simogatta,
lényed bennem a reményt tartotta.