Tóth Ágnes (agnessa54)
Oly messze vagy, a szív
belefárad a hosszú út
gondolatába.
Mégis minden ébredéssel
elindul feléd, mert
tudja, hogy megtalálhat.
Nincs hó, nincs hideg,
mégis fázik a lélek.
Út menti fák alatt
eltűnt utat keres.
Láttál tavasszal mosolygó füvet,
Mely rovarok táncától nevet?
Hisz van madárdal, csicsergés,
S ritmust ad a langyos szél.
Minden az elmúlásnak születik
Kettő közt miénk a lét
Nem tudhatod meddig élsz
Reggel hoz-e újabb ébredést
Napban csillanó reményt
Vagy tied lesz a csillagos éj
Szavaidból építs hajót.
Nincs evező.
Csak a hited.
Ha tudod értékedet,
múlik a félelem.
Egy lombkoronán ültünk
Te meg én
Eltakart egymástól a sok
Zöld falevél
Ősz van s az ágak közt
Mind nagyobb a fény...
S újra itt veled.
Pár éve még nyár
vége volt.
Most szeptember köti
össze kezünket.
Már nem szólok!
Senkinek semmit
nem mondok.
Bezár a bazár,
mindent odaadtam.
Csendben érkezett az ősz
Ablakomba ült és köszönt
Újra itt vagyok! Örülsz?
S én mondtam - Majd kiderül!
Volt a szívünk fiatal
S a lelkünk bohó
Ifjú évek bája lepte be
Mit az élettől kapott
Elmos lassan mindent az idő,
Partok, emlékek kopnak,
Más lett az utca pora,
Más lett a tér, s kopott a kő.
Szétszóródnak lassan napjaink
Fakulnak életünk lapjai
Búcsúzunk múló pillanattól
Bíborvörös szép alkonyattól