Tordai Mihályné
Add, Uram, hogy addig éljek,
ameddig méltó vagyok rá.
Ameddig szívem dobbanása
nem halkul el egymagában.
Koldus vagyok én e földön,
nincs, minek lelkem örüljön,
sötét felhő száll felettem,
ingemen átfúj a hideg szél.
Jó lenne, ha valóra válnának álmaink,
szárnyra kelnének magasba vágyaink.
De jó lenne úgy élni, mint a mesében,
nem lenne soha búbánat szívünkben.
Ha szív nélkül lehetne élni,
nem kellene semmitől félni,
nem tépné gyötrő fájdalom,
nem érné semmilyen ártalom.
"Cirmos cica, haj",
tudom, hová lett a vaj?
"Ott látom a bajuszodon",
ám, nekem van tőle baj!
Amikor szívünk legdrágább vágyaira
Gondok, bajok terítik sötét árnyaikat,
Amikor egy gyötrelmes nap véget ér,
Tudjuk mi jól, ez, mit Isten ránk mért.
Ne mutasd többé, hogy erős vagy,
akkor is, mikor gondod, bajod nagy!
Ne fojtsd el többé a fájó könnyed,
lelke szegény annak, ki ezen örvend!
Kedvesem, olyan rövid az élet,
gyorsan elsuhannak az évek.
Vajon melyik mit hozhat még,
milyen lesz, amikor véget ér?
Ne gondolj mindig csak a rosszra,
van körülötted, mi szép és tiszta!
Ne érezd magadat soha egyedül,
a természet szépsége eléd terül.
Ha én szárnyakat növeszthetnék,
Felrepülnék csillagokkal tele égbe,
Leszállnék a mennyország kertjébe,
Megkeresném én az angyalokat,
Mutassák meg nékem azt az utat,
Mely édesapám ölelő karjaiba juttat.
Ne akard megváltani az egész világot,
kicsiny gondolatokból lesznek gyémántok,
aprócska tettekkel szépítsd a valóságot.
Tavasszal pünkösdirózsa kerül az ablakokba,
nehogy villám csapjon a nádfedeles házakba.
A legügyesebb legény lesz pünkösd királya,
így a többi ifjú hallgat majd minden szavára,
- e tisztség egy hétig, akár egy évig is járja.
Áldott Szentléleknek tisztító tüze,
káprázatos fényű szeretetnek árja,
az igazságnak és lelkünknek ereje,
áldott lelkeddel töltsd be szívünket!
Vigyázz a gyermekekre, óvd őket nagyon,
még nem tudják, mi a félelem, fájdalom.
Semmitől se rettegnek, bátrak, merészek,
minden adott pillanatban tettre készek.
Háborgó lelkemben csendül a dal,
Álmaim kéklő egén lassan elhal.
Ez a vég, talán már nincs tovább?
Szívem húrján reszket a fájdalom,
Bánat súlyától könny hull arcomon.