Tordai Mihályné
Szívemben vágy komponált dallamot,
megpengetve lelkemben a szólamot.
Még ha száműzött vagy,
Most akkor se vándorolj
E nehéz időszakon át,
A vírusban nem leled meg
Utad vezérlő csillagát.
Fátylat bontott szívemben a tavasz,
nyíló virágtengerek ölében ringat,
simogatva sugall kikeletdallamot.
Fényeket festett szívembe az élet,
megszínezve tónusokkal lelkemet,
elmúlt idők homályos karcolatával
átretusálta jelenbéli életemet.
Egy ártatlan kislányból nő lettem,
majd feleség, édesanya, nagymama,
törődést adó, megértő, vigasztaló.
Álmot láttam az éjjel, oly csodást,
nem volt benne semmi megalkuvás,
csupán a régi idők utáni vágyakozás.
Tele volt gyönyörűséges emlékekkel,
őszintén tiszta, igaz szeretettel.
Koldusbotra jutott emberek,
kiket szerencsétlen sorsuk és
e rút élet maga alá temetett.
Kis pajtások, jó barátok,
életemre ti vigyázzatok.
Nem elég testnek a lélek,
szeretni kell akkor is,
ha a szív tüze nem éget.
Barátaimnak köszönetem jeléül!
Szívemnek kedves Barátai!
Valami nagyon különlegeset
szeretnék adni én néktek...
Nézlek, egyre csak nézlek...
fejünk fölött elsuhantak az évek.
Beteríti lelkemet a boldogság,
elárasztja szívemet a gyönyör,
mint friss harmat a rét bársonyát.
Megpihenve hosszú napok múltán,
tavaszra vágyom hideg tél után.
Mikor a gyönyörű, szép természet
mosolyogva, felfrissülve néz reám.
Előbújt a Nap ma reggelre,
aranysugarával néz a földre.
Kérlek, jöjj, fogd meg szorosan a kezem,
ne zavarjon meg most téged semmi sem!