Tordai Mihályné
Teremtsünk együtt egy olyan világot,
melyet csak szép álmainkban látunk.
Hol az őszinte és tiszta szeretetre,
boldogságra, békességre találunk.
Mennydörög az ég
nagy földünk tekén,
fájó könnyek hullnak,
szomorú lelkek sírnak,
szívek búsulva sajdulnak.
Süppedő avar alatt
búcsút int az alkony,
égen csillag kihuny
Mikor gondolataimban néha
mélán magamba roskadok,
akkor nem a földön vagyok.
Ó, én hazám, ó, én szépem!
Nem ragyogsz már úgy, mint régen,
sós könnyeim egyre csak folynak,
súlyos nyoma van az igaz szónak.
Most légy erős, ó, én szívem,
most kell igazán szeretnem!
Meríts a jóból tisztaságot,
erőtől duzzadó ifjúságot.
Kedvesem
Mielőtt reggelente útra kelsz,
ajkad forrón csókolja a szám.
Óvó tekinteted felém szegezed,
mosolyod szórja rám szereteted.
Szíveket melengető, ragyogó,
madárcsicsergős napsugár,
vágyakat, álmokat érlelő,
lelkekben csodákat művelő.
Van, mikor magányra vágyom,
menekülnék a zajos világtól
oda, ahol senki nem figyel,
hol fák kontyait csend ölel.
Álmaimban napfény voltam,
a nagyvilágot beragyogtam,
virágok kelyhét nyitogattam,
pompát öltöttek mindannyian
szabadon, boldogan.
Mikor mellettem vagy, kedvesem
Körbeölel napfény, nyugalom,
derűt hoz veled kéklő holnapom,
szemeidnek ragyogó sugara,
szelíden mosolygó ajkad bíbora.
Ébredj fel, nyisd ki jó nagyra két szemed.
Az élet nem tündérálomként bánik veled?
Néha galád módon átgázol minden határon,
ledönt, nem kérdezi, maradsz vagy mégy?
Kállai kettős
"Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél,
Ugyan, babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.
Hm, hm, hm, hm, hm - hm, hm, hm."
E sunyi, ármánykodó világban,
megtévesztett hamisságban
ritka az, aki hű barátod marad,
aki bajban is melletted halad.
Feléd száll sóhajunk
Hallgasd meg, Urunk,
hozzád esdeklő szavunk,
könyörgésünkkel mi
tehozzád fordulunk.