Tordai Mihályné
Kislányomnak
Virág vagy "TE" nékem,
soha el nem hervadó,
szívem mélyéből nyíló!
Szívem mélyében ott ragyog az emlék,
Mikor Isten templomában, szent oltárnál,
keresztelő víz alá tartottalak tégedet én.
Van értelme az életnek, hidd el nékem,
Nyisd ki szemed, nem kell vakon élned,
Minden percben történhet csoda véled.
Nehéz napok jöttek, rátok emlékezünk,
kik már nem vagytok itt közöttünk!
Van egy ember ezen a világon,
akiben lelki társamat láthatom.
Ez az ember csupa szív és lélek,
ismeri nagyon jól az emberséget.
Szeretetét szíve mélyéből kitárja,
nem sajnálja szétosztani a világba.
Dermesztő, hűvös ősz,
fagyos csend a sírokon,
elmúlás, Isteni irgalom.
Felsikoltva megreccsen a magas ég,
drága, öreg földanyánk lángja leég,
őszre vált a csodálatosan viruló élet,
beköszönt a keservesen bús ítélet!
Lelkem fájón belesajdul, ó, földanyám,
gyermeked sem tud megóvni téged
a szomorúan fájdalmas, rideg haláltól.
Annyira féltem a pillanattól,
hogy bekövetkezik ez a nap,
amikor elbúcsúzunk egymástól.
Nagyon nehéz tőled elválnom,
okos szemeidet már nem látnom.
Rám találtál egy csodás éjjel,
átöleltél szíved melegével.
Szép volt, mint egy mesés álom,
Társam lettél, egy valós álom.
Mondd meg nékem, szépen kérlek,
miért vannak kétszínű emberek?
Arcodba mosolyognak, miközben...
Borulj térdre egy csendes kápolnánál,
olvasd nagyon figyelmesen a bibliát,
oltalmazzon téged egész életeden át.
Igyekezet közben ne zavarja meg
nyugalmadat zaj, lárma, rohanás,
lassíts, emlékezz, gondolj a békére.
Sötétségben élek
Hová nem szűrődik be Napnak fénye,
életem selyemburokba fogva várja
egybeforrva a sötét hajnalokkal,
hogy nehéz sorsom dübörgő zaját
megnyugtató, csendes napokra váltja.
Sűrű ösvényén tévelyegve,
sajnos, elveszett a képzelet,
kitörlődött emlékéből, hogy
mit szeretne és mit keres.
Nyaraltam nagyanyónál,
hej, de régen volt,
akkor még szívemben
vidámság duruzsolt.