Tömör Gábor
...békésen fordul égívén a Nap...
Föld mögé bújva mit akarhat?
Csak nézd, nézd a látóhorizontot,
hol tűzfény-korongja ragyogott!
A hajnal éledt, s szólt a szélnek,
közösen fussanak egy karikát,
zászlótestek mind lobogva lengték,
hajókon felhúzhatják...
a vitorlát.
Vézna patakocska
csordogálva él,
halkan sodorja
fodrait a szél,
partocskája szélét
kövek vezetik,
fröccsenő cseppjét
beivón eltüntetik.
Nagyon sokat gondolkodom...
- Hova tűnik a szeretet?
Fiamból csak árad folyton,
belőlünk... szinte elveszett.
Úgy szeretnék oly szépet írni,
könnyben ússzanak a szemek,
lélektüzek gyúljanak szívben,
nem az üstönködős érzések.
Szárazon peregnek az évek,
szemenként számolja a jelent,
alulra gyűjti, mint a múltat,
melyet fenti jövőből fakaszt.
Turbánt húzna Európa nemzetei fejére,
keresztjei helyét emlék jelzi talán,
változni látszik a békesség reménye...
Újra Koránra kelünk korán?
Ideológiák csatároznak,
vívják álságos harcukat,
remélem, Isten közbeszól,
ha önkontrolljuk elszakad.
Mi az én fantáziám, tán
magam sem tudom igazán,
oly sok dolog megihletett,
s elmémben kapott nyughelyet.
Éledj, élet, tavasz eljött,
mindenki csak erre várt,
szépségében gyönyörködjünk,
érzed, mintha invitál.
Kinyitom noteszom,
s csak feladatot látok...
mint oly szép nyugalom,
hú... nagyon messze állok.
Mennyire minden szubjektív dolog...
Valóságos ízlések s pofonok.
A szép miért is szép, mi alapján?
- Csak egy látószögből nézve hat ránk.
Kihallgattam korán
a feketerigók énekét,
fütyülve hírül adták
hajnal friss éledését.
Jót várunk most a jövőt látva,
- mert elrontották régen már,
álszent módon vagy készakarva,
- mint segítve egy hanyatlást...