Tömör Gábor
Papírosom üresen hever előttem,
nőnapi verselésen töprengtem,
gondolataim cikáztak szépségeteken,
kívánóan ábrándoztam, szerelmesen.
Lenyugvó nap hívogatja a sötétet,
mindent átszínező feketeséget,
előcsalogatva a Holdat,
ki fél arcára még alhat.
Köszönöm Neked
Köszönöm, hogy vagy,
Köszönöm, hogy lettél,
Köszönöm, hogy megszülettél.
Virágként is velünk lennél,
Ahogy neved zengi, Erika.
Szerelem, heversz-e még bennem,
Mert hirtelen elteltek
Kedvesemmel ezen tizen-évek.
De ugye, nemcsak a szükség,
Mi minket együtt éltet?