Tömör Gábor
Vissza-visszatérnek
elfeledett évek,
gyermeki énem újból rám talál.
Hajnal kélhet százszorszépnek,
ringhat búza ezer szélnek,
lesz még öröm tavasz s télnek,
ősszel hulló falevélnek.
Magunknak írjuk e szép
verseinket
vagy szívvel mutatjuk
mindenkinek?
Rabként élem víg, bús perceim,
a négy fal lett a legjobb barát,
ablakba bámul a nyugvó Nap fénye,
s kutyák jelzik, van itt még világ.
Ötven éve ismerhetlek
szeretettel, ó, jó anyám,
fagyos szellők lengték
karjaid közt pólyám.
Keresem a képeket, anyák napjára
szeretnék írnék valami szépet,
most szívem ihletkapui sajnos,
nem nyílnak ki teljes egészen.
Hát, eljött mára a Te
napod, az ötven hozzád gyors`
ballagott, nem volt se gyengéd, se
határozott, szép csendben
ébresztőn kopogott. Alig fért be az ajtón
kerek fele, pontjait az
ajtófélfába jól beverte, t betűjével szótlanul
összenéztek, a többiek...
árnyékában
Madárcsicsergéstől
a hajnal ébred,
rügyfakadást ünneplik
s téltől köszönnek
a béke nyugalmát...
Mindenféle dolgot
csak vígan tehetünk,
boldogságot tükröző
lesz közben életünk...
Koronás Pilátus
Magam lennék bizony a feszület,
kínoz a teher, mint reánk rótt akadály...
Már nem visz, csak döcög,
csikorogva lép a szándék,
akár tétován nézi a jövőt,
...van itt még világ?
Az ötvenedik
Magam vagyok a vers,
akár egy költemény,
szerelem szerkesztette,
vágyból fakadó remény
Még 49 vagyok... sok évem elszelelt,
verselő énem mostanában tetszeleg,
testvérem gyásza, mint be nem forrt heg,
tettre késztet, agyam gondolatait
rímképekben írom ki valamire.
Mi a gond az emberrel?
Talán túl sokat teremtett,
s felelőtlenül cselekedett...
Lobog még...
de véle porlad,
kit szeretünk oly` régen,
mint kialudt tüzek, tűnnek el
földhalmok tengerében...