Tömör Gábor
Beteg lettél... s életemben
valami megroppant félőn, teljesen...
Tapasztalni jöttem
erre a világra...
akár a kék egét... szeretve, csodálva,
csábítóan hat reám e varázslatos tér,
nincsenek korlátok, mint a föld színén.
Szerelembe esni...
talán egy pillantás műve,
mint élményként vágyón
rabul ejtő... nem vitás,
aki kegyetlenül megmarja...
Esőcseppek peregnek az égből,
szép lágyan kopogtat a tető felől,
hol erősödő, hol simulón halkuló...
Szeretettel vajh minden lehetséges,
nincs erő, mi visszatartja akaratát,
belső énünkből fakadó tiszta érzés
termékeny életet adhat időkön át.
Ablakon kinézve az éledő fényeket várom,
a korai hajnalokat gyakran megcsodálom,
friss arcát mutatja eltűnő éjszaka álma,
nyugalmat talál, ki a várost így is látja.
Kedvetlen kikelet
nyomja rá bélyegét a napra...
borús szürkeségét mintha oly vágyon mutogatja.
Szinte a hangok is utánozzák
a tompa fényeket,
reggel lendületéhez kávé ad bátorítón lépteket.
Este van,
s megint csak újra este van...
Akár egy vonat, elsuhanunk a Nap előtt.
Utána csendes történés néma átszállással,
s máris egy újabb reggel indulása jön.
...te csalfa érzet,
minduntalan fényességed
megbabonáz, csillogsz,
villogsz, ábrándokat szül
elvakító álmod, s ha
teljesülsz kisvártatva,
mintha éheznél, újból
reám találsz.
Jaj, az időjárás hangulatomat látja?
- Nap ragyogását mintha máshova szánta.
Habtejszín alakú felhői idekószálnak,
fák koronáin szélbojtárok furulyáznak.
Gyermeki létem boldog örömére
kalandokat írt a sok szép nyár,
reggelente poroszkáló tehéncsorda
békésen vonult a Csöglei főutcán.
Északi felhők jönnek nagy borúval,
de vihart nem sodor a viharos szél,
a tó vize hullámverésétől nyugtalan,
kalandra hívón megfeszül egy kötél.
Napsütötte hétvége
végre átölelhetett,
gondtalan habzsolva fényei sugarát,
ügyelve erejére, kissé visszafogottan
árnyas hársfák kínáltak hűs megoldást.
Csókot küld
a Hold az éjnek,
s félárnyékos csillagutat jár,
felhőpaplan töri meg fényét,
csendben pihen alatta a táj.