Tölli Dávid
Sokat töprengtem, hogy miért,
de már nem számít, csak kiért.
Nem akarok közhelyeket,
csak megtalálni helyemet.
Elérkezett, mitől kissé tartottam,
a keserű tél, melytől óvakodtam.
A kellemes meleg átfordult, hideg,
és gyönyörű nyárból lett tél, mely rideg.
Ki az én barátom, kérdeztem,
Az, aki azt mondja: Én féltelek,
Ő befogad, ha nincs tető felettem,
Felsegít a földről, ha padlón fekszem.
Ketten kémleltük a lenyugvó napot,
beszélgettünk, s adogattuk a lapot.
Hallgattuk a másikat és a vizet,
szeretetből vágtunk egymáshoz követ.
Bár már rég elmúlt, mégis él
az, hogy ő valamiért fél.
Mitől, kérdezem magamtól,
de választ nem ad magától.