Tihanyi Tóth Kinga
Folyik az eső a nyakamon,
megáztam, nem is tagadom.
Vizes a hajam, az orrom, az ajkam,
beléd estem,
pedig nem akartam.
Roskadoznak a lombok.
Megsárgulva
néznek az égre,
engedélyt kérve,
szabad-e hullani már.
Télen már itt leszel velem.
Én majd az ablak mögül
figyelem, ahogy az ég
hófehérre festi a házakat,
s az apró gyémántcseppek
megülnek a párkányon
s az autók tetején.
Számtalan hibám,
elmúlt vétkem,
ostobaságom,
dőreségem
terhe alatt élek,
de nem félek,
mert tudom,
te is, akárcsak én...
Egykor mi voltunk a lényeg
csak két szív meg "a szó"
nagyon közel álltál hozzám
soha nem volt hasonló
Nem tudom, hogy kinek írok,
kik olvassák versemet.
Talán azok, kiknek éjjel
elaludni nem lehet,
kiknek szíve másra vágyik,
kiknek álma zakatol,
akik, mikor feljő a Nap,
újra... kezdik... valahol...
Az alkony közelít,
a Nap már nem vakít,
kár, hogy messze vagy,
kár, hogy nem vagy itt...
De jó lenne nyári éjjel
ismeretlen tájra menni,
de jó volna nyári éjjel
sötét fűben megpihenni,
langyos patakvízbe lépni,
kavicsokon, kövön lépni,
fehér ruhát partra dobni,
patakvízben megmártózni...
Még egy kis púderpor a nyakra, a vállra,
még egy csepp karmazsin, kis fény a szájra,
paróka igazít, mikroport leragaszt,
parfüm a csuklóra, szűk cipő kiakaszt!
Rózsák nyíltak a hóban,
rózsák nyíltak az égben,
egy voltam vele éjjel,
egy voltam vele ébren,
tán nem igaz fele sem már,
csak mese volt meseszépen,
rózsák nyíltak a hóban,
rózsák nyíltak az égben.
Karácsony, karácsony,
nem hoztál hát havat,
fekete maradtál,
de nagyon vártalak,
vártalak, hogy eljöjj,
békét hozz a Földre,
senkinek ne üljön
félelem szemébe!
Úgy érdemes élni,
Ahogy nem él senki,
Ahogy a szív dobban,
Egyből útra kelni,
Sosem válni sehol
Senkinek terhére,
Úgy érdemes élni,
Ahogy más nem élne.
Nézd, az égen csillagok
Olyan messze szálltak...
Ki tudja, tán élnek ott?
Ott is vannak vágyak?
Én gyakran próbállak megcsalni, Attila,
Hinni abban, hogy van nálad nagyobb,
Kell, hogy legyen még jobb, izgalmasabb költő,
Túllépnék már rajtad, s magammal harcolok,
Egy-egy ilyen csélcsap lapozgatás közben
Nyomomban a rímed, fejemben a sorok,
Kísértenek szavak, gyermekkorom gyöngye
Terajtad nőttem fel, s már öregebb vagyok!