Tasnádi Györgyi
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Algoritmus a szívem, egy integrált áramkör,
amit sosem érthetsz meg, ha nem érzékelsz belém.
Lelkemen dezoxiribonukleinsavat old és tör
a kovalens kötés ízű képekbe szőtt remény.
Szépnek szántam a szabadnapot, mégis úgy esett,
hogy ma emberes, szemgolyót szaggató szél kerekedett,
s a felhők mögül előúszó nap koronáján
elméletem szerint vagy ezer bozont keletkezett.
Reklamáció
Kedves Univerzum!
Már 24 óra is eltelt utolsó kívánságom óta,
de még nem jött nekem pénz, se levél. (A manóba!)
Pedig nem kérvényeztem tőled sokat. (Vagy mégis?)
Nem tudom, de ügybuzgalmamban született mellék is.
Köztudott, hogy azt tartja sok mendemondás, ősi titok, szent írás, motivációs forrás:
bármit is kérsz, azt megkapod. Kulcs a szívben, s várhatod, ha égő vággyal hithűen akarod.
Így hát: Kedves Univerzum! Néked üzenek pörögve (hátha nem váltok közben ürömre)
és erényes kérvényemben Téged arra ösztökéllek, most nézzen le rám a mindenséged!
Nem szeretem a húsvétot, nem volt szerelmem soha!
Bekötözött sertés jajszón hűlt, kegyetlen sors - milyen mostoha!
Feszülős ing, szűk zakó - a nyakkendő is fojtogat.
Szemet maró, olcsó szagok feszítik keresztre kínomat.
Tekintetem kint a négyzeten.
Te kint vagy, én bent, vagy fordítva, és elégtelenül,
magányosan rágódok elveken
- nem tudom, hogy gerincbe rendelt cserepein ként
okád-e még a félelem a meg nem értettségem sértettsége okán,
ahol ártatlanságba démonizált domináns csuklóján
pufók puttók festenek körívet cukorkahegyen innen s túl.
Kis kalácsom, nagy karácsony,
hová lett az édes álmom?
Rég kihűlt már rideg éjben
s szívem fázik melegében.
Mi-ku-lás, Mi-ku-lás, mit rejt nekem zsákod?
Hadd nézzem, hadd nézzem - ne törj össze álmot!
Jó voltam, jó vagyok - nem kell nagy virgácsod -
és ha Krampusz keresne, senki sose látott.
Magad ura szabadságod szédítő fokán,
ahol elszámolást nem kér tőled már senki,
ott gyökerezik le a feltörekvő egód,
és fönt csakis Én van, csak neked adnak enni.
Anya vagyok s feleség
- nekem ez most pont elég -,
nem foglalkozom én mással,
csak mi fontos, a családdal.
Poet-tagok mellényére
Régi harc keletről - egy kosár Sith karja -
szikkadt csirkeszárnyak cseverésznek balra.
Kincs ha járva műszál, nincs pamut bendőben,
kincs kenyérnyi vétel sűrű rím-erdőben.
Őszinte, szókimondó lélek,
akit nem ijeszt meg a versben beszélek,
aki bátran küzd akkor is, ha nincsen
értelme széllel szembeszállni egy bizonyos szinten.
Ó, mily` sivár lenne ez a világ NŐk nélkül!
Értük szíved kiált, mert bizony szórakoztatóbb velük az élet
- még akkor is, ha netán a pokolba kéred
létezésük piciny szem morzsáját,
mikor rajtuk a rapli, és szemed már csillagokat lát.
Sokféle férfi él széles e világban,
elemezzünk párat nagyítva, vidáman.
Lehet pár olvasó, ki magára ismer,
de nem haragszik tán`, hiszen költőnőnk csak viccel.