Tasnádi Györgyi
Takarón tompa titánszív ég.
Kék, kék. Csillag csuklik szét.
Újévi biztató
Tapsoltak már beléd elegen,
hogy rongyaidban fázzon
hívó szíved, s omló jéghegyen
jégcsap cseppből szánjon.
Wellhello nyomán
Üzenem az összes kedvencnek:
minden nap szívok, de nem unom,
míg nincs nálam szúnyog, meg Eunuk.
Megmutatom neked azt, hogy ki a trampli.
Azt hiszem, én más vagyok.
Lelkem húrjain garázdálkodok
és estebédre vár a kín,
mint e világ csonthalmazán a rím.
Karácsonyi gondolatok szerelmi csendben-elmélkedéshez
Szól a fenyves,
odabújnék.
Két karodban
illatoznék.
Szeretném elmondani, hogy mit érzek.
Szirmok, könnyek, ízek, zavaros érvek
teltek nélküled és a betöltetlen-semmi,
a fél szívvel sem kapott szeretetlen-mennyi.
Csak egyetlen szót - akarom.
Úgy vágyom s vágyam oltalom,
mint test a testben foglalat,
gyémánt szívbe vájt smaragd.
Pillangó ajkú nyarat fest a lelkem,
szívemben száz madár repül feléd.
Tövisek közt sebzett, szárny-fehér kellem
gyöngyfénybe fonja könnycseppem neszét.
Rögtönzések
Nagy teszkóban jártam,
sonkát-tojást láttam.
Nem kell nekem csokis nyuszi,
locsolásért jár két puszi.
Szolgája vagyok az emberiségnek,
rangom szléjv-senki, lényem bölcsész-lélek.
Rózsaszín racionalizmusba csomagolt logika,
szmájli-földön futó igazság bajnoka.
Hosszú szőrű jeti jött ki felénk a várudvarra,
úgy volt, hogy a vásárban majd lábnyomát bemutatja.
Csak nézem, nézem az eget,
végtelen kékje fátyolként takar.
Mélafán elmosódott képzelet
emlékfoszfátja szívembe mar.
Csigaházból csurran-cseppen csendszívének csepp-bilincse,
szóvirága színszalagján széllel szemben száll szeppenve.
Halottak napjára - virág helyett
Magányosan állok a keresztútnál.
Nincs, ki kezemet kezébe temetné.
Miért hagytatok engem így magamra?!
Dühöngök vádlón sírhantokra meredvén.