Tarsoly Beke Tamás
De szeretnék az erdőben
vidáman sétálni,
anyámnak jószagú
gyöngyvirágot szedni.
Mindig várlak
Mindig várlak... és elhiszem,
majd csak hazajössz,
arcod látni vélem
sokszor az emberek között.
Ha van Isten...
Ha van Isten odafenn,
fenn a magas égbe`,
fogadja be anyámat
az égi menedékbe!
Pihe-puha hótakaró
lepi be a tájat,
gyertyafénnyel világítják
a mézeskalácsházat.
kidőlt száraz fa vagyok
egy szélfútta levél
egy apró sóhaj ajkadon
egy koporsófedél
ajkam néma mint a víz
mi ezer éve áll
lelkem adom teérted
te szerelmes halál...
Egy könnycsepp az örökkévalóságnak
óh mennyi fájdalom
mennyi keserűség
kísért utamon eddig
átölelt a félelem
és a rút magány
hű társam mindkettő
még mindig
itt ülnek ölemben...
Mily üres e cudar világ
elvesztem benne nélküled
nem mosolyog édes orcád
nem ölel féltőn két kezed...
Jön az új év...
Fényesen ragyognak a csillagok,
könnyeim között térdre borulok,
hallgatom az angyalok énekét,
szent karácsony ünnepe véget ért.
Nő-véremnek
Lehet az élet bármily mostoha,
csapkodhatja hátunk Isten ostora
Hosszú évek telhetnek el csendben,
csalódhatunk minden szép mosolyú emberben...
Egy évig, mint kis gyerek,
úgy sirattalak,
de nem hoztak vissza
a zokogó szavak,
nem hoztak vissza
az átsírt éjjelek,
te nem tudod,
mennyire szerettelek...
Szeressétek egymást!
- suttogom csendben...
Bizakodom egyre
Vak rémületben.
mese mindenkinek
A Csendes óceán messzi világában,
Illagóra szigetén élt egy lány, Mintuának hívták.
Hosszú, selymes, szőkés-barna haja úgy terült el
keskeny vállán, mint egy gyönyörű fátyol.
Eltelt egy újabb hosszú év,
egy démoni örökkévalóság,
bár időnk vészesen fogy, de én
még mindig tudok várni Rád.