Takácsné Tóth Krisztina
Lelkem gyöngyei
Gyémántfényű hó,
szívembe zárlak.
Csodája vagy te
a téli világnak.
Ünnepi szendergő
Deresen hófehér minden odakint,
megnyugszik szemed, ha odakitekint.
Fenyőknek ágain ünnepi fény,
mert megszületett az égi lény.
A tél szava
Didereg a föld,
és
didereg a lélek.
Didereg a kék s a zöld,
és
didereg az élet.
Emlék a Megváltó születésére
Valami különös hangulat,
valami édes álom.
Körüllengi napjaim,
mire nagyon vágyom.
Talány
Csak egy szürke porszem vagyok a sok között,
ki néha lebeg ég alatt és föld fölött.
Ki a múltját feledné ezer örömmel,
szelektálva azt vaskörömmel.
Álmos négysoros
Eső koppan ablakom üvegén,
odakünn szomorún fákat hajlítgat a szél.
A csend sziluettje
Megjött az ősz,
sárga falevéllel búsan integet,
és lassan húz lusta, hol fehér, hol szürke felleget.
A csend is jött vele, az őszi csend,
mely jellemezte mindig.
Sorsom ellen harcolok
Nem az vagyok, akinek látszom,
ez csak egy külső, semmi más,
belül kislány vagyok, gyermek, csacsogás.
Nem az vagyok, mit külsőm enged látni,
hiába téveszt meg a külső látomás,
s belsőm napfény, csupa ragyogás.
Örömöm tánca
Fű szőnyegén lépdel a tavasz,
hangtalan lépte nyomán életet lehel,
válaszul madárdal és virágillat felel.
Fonnyadó faág
Lassan elszálló az élet,
végtagjaim száraz faággá lesznek,
mikor a fiatal dalol és táncol,
én már csak némán fekszem.
Október 23-ra (Bánk Bánhoz Hazám hazám dalához...)
Mai Tiborc panasz szava
Szívvel hallgasd, ne csak füllel jó magyar,
oly orvos kell e hazának, ki a magyarnak jót akar.
Búcsú a nyártól
Kedves nyaram, hova illansz, hova tűnsz, hova mész?
Harmatkönnyed fűre hullva megigéz, örömöket felidéz.
Esti idill négy sorban
Lombok közt megbúvó hold sugara,
sejtelmes, harmatos séta utamon.