Takács Mária
...a kegyetlen, vöröslő szörnyeteg
pattogva sivít, hevesen tombol
mindent beborít a tűzgörgeteg
mint ezernyi apró pillangó
úgy hullámzik lelkem szüntelen
széttárja szárnyát, s mint forrongó
láva tör fel egy érzés bennem
Születésnapomra
hatvanöt év... gyorsan elszáll
ősz tincseim elrejtettem
néha érzem, itt-ott már fáj
s mit akarok, elfelejtem
szilveszter pityókás éjjelén
mulatni ment egy ifjú legény...
most kellene egy lágy ölelés
egy féltő, óvó, vigyázó szó
simogatás és kedveskedés
ha lelkem forrong és háborgó...
Csendben várom a holnapot,
nem szólok, nem sírok, vége.
Az ablakból néztük a csodás hóesést,
csillogott mindenhol, hófehér volt a táj.
Hókoszorút fonva a fenyőfa köré
táncot járt sok hópehely, mindenhol bűbáj.
Peti majom fára mászott,
fentről nézni a világot.
Fa tetején, jaj, megcsúszott,
s a farkával kapaszkodott.
Nagyszakállú bekukkantott
tegnap este az ablakon,
nem is sejtette, azt hiszem,
hogy már nagyon-nagyon várom.
sokszor mondtam magamban
sose bízz meg másokban
ne higgy az irigy, önző
és oly álnok szavakban
most úgy érzem, hogy sajnos rossz testben vagyok
nem ezt akartam, mert így nem vagyok boldog
fáj az elmúlt év minden rossz pillanata
vad történések még vadabb láncolata
egy kicsi, tüskés sündisznócska
útnak indult a nagyvilágba
hitte, ő nem jöhet zavarba
ha bátran sétál az avarba`
leszállt az est, és te még ébren vagy
már nem bánod a múló perceket
érzed, a csalfa idő cserbenhagy
s az éj elfedi minden tervedet
mint millió apró szentjánosbogár
a mécsesek fénye csillog az éjben...
leszállt az éj, sűrű paplan
borítja végre a csendet
egy kába légy zümmög halkan
amint pókhálóban szenved