Takács Mária
Hatvanöt elmúltam, igen, és félek,
némán várom, lesznek-e fejlemények,
azt mondják, veszélyeztetettek vagyunk,
ne hagyjuk annyiban, élni akarunk!
Csiga Csilla, Csiga Csaba
indulnának vándorútra.
Messze van a szomszéd város,
és az út oly fáradságos.
ellopták gondolataim
múzsám, nevetve, furfanggal
ármánnyal zárták falaim
kétszínű, hazug szavakkal
Dromedár Danika sírva szalad haza,
nagy az ő bánata, végtelen panasza,
hüppögve, csattogva, hisztisen azt fújja,
miért van őneki hátán csak egy púpja?
...a kegyetlen, vöröslő szörnyeteg
pattogva sivít, hevesen tombol
mindent beborít a tűzgörgeteg
mint ezernyi apró pillangó
úgy hullámzik lelkem szüntelen
széttárja szárnyát, s mint forrongó
láva tör fel egy érzés bennem
Születésnapomra
hatvanöt év... gyorsan elszáll
ősz tincseim elrejtettem
néha érzem, itt-ott már fáj
s mit akarok, elfelejtem
szilveszter pityókás éjjelén
mulatni ment egy ifjú legény...
most kellene egy lágy ölelés
egy féltő, óvó, vigyázó szó
simogatás és kedveskedés
ha lelkem forrong és háborgó...
Csendben várom a holnapot,
nem szólok, nem sírok, vége.
Az ablakból néztük a csodás hóesést,
csillogott mindenhol, hófehér volt a táj.
Hókoszorút fonva a fenyőfa köré
táncot járt sok hópehely, mindenhol bűbáj.
Peti majom fára mászott,
fentről nézni a világot.
Fa tetején, jaj, megcsúszott,
s a farkával kapaszkodott.
Nagyszakállú bekukkantott
tegnap este az ablakon,
nem is sejtette, azt hiszem,
hogy már nagyon-nagyon várom.
sokszor mondtam magamban
sose bízz meg másokban
ne higgy az irigy, önző
és oly álnok szavakban