T Tamás Ferenc
Hegyek ormán, zord bércek között,
Ahová a csend gyakran beköltözött,
Áll egy kis faház, gondozott szépen.
Takarosan, sok odaadással, békességben.
Szende szellőkön szárnyalva,
Magas ménekkel menetelve,
Képzelt környékeken kóborolva
Csak kalandozz ábrándozva!
Ím` mindannyian itt vagyunk, ahogy hívtál.
Minden ismerős és barát, akit bírtál.
Küzdöttél és megpróbáltattál ezerszer,
Hisz` nem nyertél, csak vesztettél végtelenszer.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!
Áll egy templom a kis domb tetején,
Körötte rég elhervadt a vetemény.
Elhagyták régen, az enyészeté lett.
A zord idő játszmáján ő vesztett.
Mikor ér már ide a meleg nyár?
A naptár most május végére jár,
Nem köszönt be tündöklőn a fény-ár,
Csendben vastagodik a ruhatár.
Szemem lehunyva hegyeket látok,
A hegyek ormán szilaj jégvirágok,
Kőből, fagyból és hóból font alkotások,
Szél formálta, dér edzette hófúvások.
A szerelemről szó sem volt,
Ahogyan ő ott megcsókolt.
Lenézett rád a telihold,
Elvesztetted az önkontrollt.
"Ballag már a vén diák",
Zengenek az iskolák.
Lépeget lassan a sok nebuló,
Körben áll a sok bámészkodó.
Hát mi végre való a szerelem?
Ez a mindent átható érzelem,
Amint zord hajnalokban kerestem,
Ahogyan benne kiteljesedtem.
Nézd a madarak vad szárnyalását,
Hallgasd a pacsirta éneklését,
Bámuld komor felhők morajlását,
Érezd esti szél közeledését!
Érints meg egy virágot,
Ha érteni akarod a világot,
A harmatos gyöngyvirágot,
A dúsan illatozó vadvirágot.
Egyszer kora esti utcán sétáltam,
Amikor egy valószerűtlent láttam:
Egy nő jött pont velem szembe,
Tetőtől talpig beöltözve vörösbe’.
Csak állok a pult mögött és gondolkodom,
A mindennapi élet dolgain álmodozom.
A vevők kiszolgálásáról gondoskodom,
Helyem tudom, nem fontoskodom.
Nőnapra
Van egy város Itáliában, Verona.
Ott látható szépséges Júlia szobra,
Mellén százezernyi turista keze nyoma.
Kik özönlenek a dráma erkélyéhez,
A nagy író, Shakespeare szentélyéhez,
A hős szerelmesek örök jelképéhez.
Szombat este végre bálba megyek,
Ott nyugodtan kiengedhetek,
Hogy a mindennapok bajai megszűnjenek,
Ahol nem figyelnek mindenféle éber szemek.