Szuhanics Albert
Úgy szeretlek, mint majom,
ha átölelsz, nincs bajom,
kezemben van egy virág,
s csimpaszkodnék mindig rád.
Időszerű költemény,
farsangoló lettem én,
lóálarcot vettem fel,
maszkabálban megfelel.
A kitikkadt ajkaidra hűs csókjaim szállnak,
mint megfáradt, tarka lepkék derekán a nyárnak,
úgy lebbennek ifjú, duzzadt, piros ajkaidra,
mint lemenő Napnak fénye folyópartjainkra.
Futóbolond lettem én, vagy mégsem?
Zöld mezők bolondja
lettem én komolyan,
mezítláb futok most
a réten boldogan.
Bolondos Szilveszter,
nem komoly az ember,
mint egy gödény, iszik,
ügyeletre viszik.
Az idők tengerén
már alant jár a Nap,
hajózunk te meg én,
az évek szállanak.
Borzasztót nevettem rajta,
nem vagyok tapsolós fajta,
tenyerem rongyosra vertem
sok humoros betétversen.
Díszruhás, zöld fenyő fényesen csillogó,
ágain fényfüzér s hófehér szerpentin,
csodálja sok gyerek a téren odakinn,
miközben réveteg hull a hó, hull a hó.
Mint ősz ölén a szürke ég
bús könnyeit hullatja még,
kinn sír a szél, rövid a nap,
sötétség nő a fák alatt.
Az arcodon rúzsfolt,
jaj, a tettes Zsú volt.
Enyje, Zsuzsa, enyje,
hogy hozod ezt helyre?
Történetem egy apokrif,
őrizője bölcs, antik griff,
megbíztam én azt a griffet,
vigyázza az apokrifet...
Útra kel a Mikulás,
nosza Rudolf, indulás!
A rénszarvas nagy titka
a tinta, a pálinka...
Megjött a kedves Mikulás,
akit a szívem úgy imád,
megírtam az én címemet,
rajzoltam piros szíveket.
Sorra gyújtjuk gyertyáit az adventnek,
míg a hetek egymás után letelnek.
Vasárnapról-vasárnapra haladva
közeleg a világosság hatalma.