Szuhanics Albert
Megittam már dianás
sósborszeszem javát,
mégis száraz a torkom,
azt a rézangyalát!
Rögtön, máris, ámde most
a törekvés időt oszt,
azonnal szólj, ne gatyázz,
az idővel te ne játssz!
Június könnyű szárnyain
tollakat borzol nyári szél,
habkönnyű, futó álmai
húrjain csillagfény zenél.
Szeptember ködöt köpül
hajnaltájt körös-körül,
a Nap fénypizsamában
nyújtózik avarágyban...
Megüdvözült az üldözött,
túlvilágra elköltözött,
előtte álla Szent Péter,
indulhat az új felvétel...
Közeleg a fergeteg,
én az ágyon heverek,
jön egy fekete felleg,
biz` én annak nem kellek!
Pöfögnek a kombájnok,
rajtuk ül a sok bajnok,
ellenfél a búzaföld,
aranysárga, már nem zöld.
Három angyal táncot jár,
égben jár a lábuk,
énekelnek ők nekem,
s én mosolygok rájuk.
A piócás ember
piócája nem kell,
sem érvágó felcser,
örökre tűnjön el!
Megy a vonat, költővonat,
visz ismerős utasokat,
Vajda János masiniszta
Mont Blanc felé igazítja.
Elhagyott a galambom,
csodálkozom magamon,
jól bírom a kudarcot,
fel is adtam a harcot.
Jaj, de jó az albán krémes,
nem eszi az éhes ménes,
szereti a füvet, zabot,
ropogtatja az abrakot.