Szuhanics Albert
Kóborlok a város peremén,
mindjárt találkozunk, te meg én.
De amíg rád várok, semmit sem csinálok,
csak a szép lányokat lesem én...
Karácsony mindig lesz, amíg a Föld forog,
míg az égitestek mennyei vándorok.
Míg a sötétséget világosság váltja,
születik új idők megváltó csodája.
Külvárosi lány kertes házban él,
virágok közt jár, szerelmet remél,
gyakran elmereng tiszta, kék szeme,
szerelemre gyúl, szép az ő neve.
Csillaga fenn ragyog,
ismét együtt állnak:
Szaturnusz, Jupiter,
egy Kisdedre várnak.
Tudod, hogy advent miért szép?
Első gyertyánk a hitért ég,
színe lila... első párnak
ígért: Ádámnak-Évának.
Puha hó esik,
egy nagy puttony megtelik,
vedd fel, Mikulás,
indulj hegyen-völgyön át!
Vasárnap lesz mikulásnap
a kétezer-húszas évben,
minden gyermek várva várja
úgy, ahogy a többi évben.
Járok az éjben a tó partján magam,
fák hallják, hogy dobog érte bús szívem,
Hold fénye sápadtan tükröz a vízen,
habba fojtottam száz szerelmes szavam.
Fehéren-feketén
tiéd nem leszek én,
foglalt az én szívem,
szükségem rád nincsen!
Bennünk az alkony napba öltözött
Nem kérdem, miért szeretsz engemet,
talán te tisztán látod lelkemet.
Szemedbe nézek, megfogom kezed,
s nem gyűlnek fölénk sötét fellegek.
Félszeggé vált a nyár, orcája sápadt,
tétova napsugár hőt - s fényt feledő,
fösvény lett hozzád dacolván veled ő,
megnyúlni enged tovakúszó árnyat.
Ne gondoljunk arra, hogy mi holtak leszünk!
Mi is odatartunk, akármeddig élünk,
hol moha s avar közt omló sírok várnak,
virágcsokrok között friss mécsesek állnak,
időnk még nem telt le, él a nemzedékünk.
Hová tűnik el az élet,
miért e sok küzdelem?
Bennünk élnek az emlékek
túl a múló éveken.
Én vagyok a diktátor,
szép titkárnőm, gépeld le,
diktálok egy témáról,
Diktátor a mű címe.