Szuhanics Albert
Az én kedves magyar nótám
nem ismeri senki,
hogyha néked eldalolom,
meg fogod szeretni.
Heverünk a napon,
május csábos nagyon,
virágillat bódít.
Olyan szép ez a nap, az égbolt is kékebb,
kedves Édesanyám, köszöntelek téged!
Rohannak az évek, deresedik hajam,
de gyermeknek érzem még melletted magam.
Pillangókeringő piheként lebegő,
súlytalanul könnyed, mint a friss levegő,
rebbenő, szökkenő lepketánc, mennyei
csodát varázsolnak természet kezei.
Gyümölcsöt terem a versnek fája
...Költészet napjára...
Mit ér a vers mondd, mit ér a költő,
varázsigéket strófákba öltő?
Aki Parnasszus hegyére felmegy,
s fénybe borulnak a sötét termek.
Ha rózsavíz lennék,
permetezném hajad,
illatom elérné
hamvas ajakadat.
Itt van már a húsvéthétfő,
nem lehetek én elkéső!
Korán kelek, kakas ébreszt,
megyek meglocsolni téged.
Lehetnék én professzor,
ha agyam egy kompresszor,
besűríti az infót,
ami elébb csak kint volt.
Útra kelt már Sándor,
József és Benedek,
ment a három jámbor,
hozni a meleget.
Hazám ez az ország, egykor itt születtem,
s mint a csemetefák, lassan cseperedtem,
a szép anyanyelvet ajándékba kaptam,
bármily sors követett, magyarnak maradtam.
A mennyei Pilvax ódikus fellegek
felhői közt Asgard hős mezőin lebeg.
Óh hősök csarnoka, oszlopid szilárdak,
mint vén pillérei ama kávéháznak!
Ki a tavasz hírnöke most,
pacsirta az égen,
ki megszólal Zsuzsannáknak,
ám hallgatott télen?
E szál virág mondjon imát,
hogy a szívem téged imád!
Meghatódtam, szavam nincsen,
úgy nyújtom át, drága kincsem.
Én a nőt ünneplem,
jó, hogy megadatott,
hogy a férfi társat
teremtőnktől kapott.
Nem lesz tavasz, csak ha űzzük a telet,
jöjjön farsang, víg karnevál, emberek!
Zavarjuk el máris ezt a vén taknyost,
fogadjuk a tavaszt, a kis aranyost!