Szűcs Zoltán
Tudod, egykor megszülettem én
E világra, hogy legyen fölöttem ég,
És alattam zöldelljen a föld füve...
Salétrom pelyhek téli édenében, málló vakolaterdők között
Rejtezik a lét ténye, a valóság, mit a hiúság fedez el a szem elől.
Add a lángot az enyészetnek!
Mert mi volt pillanat,
Legyen! Maradjon, égjen képbe!
Ne lepje por! Ne lepje még le!
Konokul kong a semmi
Felégett tarló már a csend
Vegetatív játék a tenni
És nincs helyén a rend
...Csupa boltozat sziklaív.
Kőkoszorú. Kő(nny)csepp hull...
A szerelem elhalkul... elhalkul.
Szirma az elmevirágnak
Kifogyhatatlanul őrzi a színveretet,
És szikra apró neuron adta-vitte
Mozdulatát, finom kezedet.
Oly sokat hallgattam tücsökciripelést
Szerelmes nyárilázas szívvel,
S hevertem, lesve a narancsnapot
Mohás cserepek tetején.