Szűcs Bence22
Hej, lányok, ti lányok,
Ti, reményes ábrándok,
Ti, az élet édes gyümölcsei,
Ti, a természet lágy ölei.
Ha magányos vagyok, Ti itt vagytok,
Életembe mindig vigaszt hoztatok,
Ti vagytok a legfőbb bizalmasaim,
Leghűségesebb szövetségeseim.
Mikor jössz, szerelem?
Mikor édesíted be az életem?
Hol vagy? Merre jársz?
Énreám mért nem találsz?
Mint mindenkinél, nálam is előfordul,
Hogy a figyelmem a világtól elfordul.
Nem lelem kedvem semmiben,
Elveszek a gondolatok erdeiben.
Életünket sokszor alakítja,
Ő nem babona vagy karma,
Váratlanul bukkan fel,
A változatos életért felel.
Minden ember egy külön élet,
Egy egyedi, érdekes történet.
Minden ember egy nagy titok,
Mit megfejteni nem akarok.
Az emberek megvetik a rosszat,
A sötétségtől nagy távolságot hagynak.
Elvetik az erőt, mit úgy neveznek, gonosz,
Szerintük csak kínt és fájdalmat okoz.
Drága egyetlen Édesapám,
Hozzád szól most mondókám,
Ki nekem egy igazi példakép,
Igazi férfiról te vagy nekem a kép.
Drága Édesanyám, mit is mondhatnék,
Pedig most én annyi mindent tudnék.
Neked köszönhetem a világra jöttöm,
S azt, hogy életem szabad, nem börtön.
Hej, te Szerelem, de szeretem,
Nekem elengedhetetlen elemem,
Mely elevenen lebben,
Egyetlen eszetlen fejembe.
...Elkerülhetetlen, ha eltalál Ámor.
Szerelem, jó Aphrodité teremtette,
Mindenki örömét lelheti benne.
Drága, eltávozott szeretteim!
Most hozzátok szólnak soraim.
Sokatokat nem ismertem,
Akiket igen, rég elvesztettem.
A világ legcsodálatosabb szüleinek
Nincs annyi köszönet, mi elegendő lenne,
Nincs annyi hála, ami eleget tenne
Neked, drága anyám s apám,
Fogadjátok most az én hálám.
Harcolok, akár a többi ember,
Harcolok azért, amiért más nem mer.
Harcos vagyok, akár a fajtársaim,
Harcosok az ellenségeim és a barátaim.
Miért élünk?
Miért születünk?
Mi a sorsunk?
Hová tartunk?