Szuchánszki Aranka
Vigyáz rám egy angyal, mióta megszülettem,
Féltő gondoskodással őrzi minden léptem.
Volt, mikor elég sok munkát adtam neki,
Alig győzte szegény a fejét kapkodni.
Néha úgy érzem, hitem elveszítem,
életfeladatom hogyan teljesítsem?
Érdektelenség, emésztő kételyek,
Uram segíts, könyörgésre letérdelek.
Nem szabadulok, nem menekülök,
mindig önmagammal szembesülök.
Megtagadni sem tudom soha őt,
a bennem rejtőző nyughatatlan nőt.
Több mint tíz év, mióta elmentél, apám,
ezalatt már megvívtam néhány csatám.
Vagyis én azt gondoltam, hogy ezek csaták,
s csak családunk tagjai harcoltak tovább.
Tudod, a házasság szövetség,
hogy kitartasz akkor is tovább,
mikor nehéz tán a közelség,
és a szeretet éppen lazább.
Felhő szélén üldögél a hajnal,
rőt fénye versenyzik a holddal.
Lábát lógatva rigót kelteget,
víz tükrén fénnyel sepreget.
Neveld emberségre, ne tökéletesre,
neveld örömtelire, ne gondterheltre.
Fogadd el, hogy érzékeny és egyedi,
s néha önfeledten kötelességét szegi.
Kiírtam magamból mindent, a vers elfogyott,
nincs kinek írni, a közönség elkopott.
Hazament mindenki, a függöny legördül,
ne ess kétségbe, Pegazus elröpül.
Ha gyermeked van, az a sorstól egy hatalmas jutalom,
az életem boldogsága, hogy szeretetem neki adhatom.
Lásd meg a csodát a mindennapokban,
halld meg a szívem, ahogyan dobban,
szememben lásd magad, a tükröd vagyok,
arcom nézd, hogy lehulljanak az álarcok.
Van egy másik világ, azt mondják,
úgy hívják, hogy Hetedhétország.
Nem halunk meg, a halál nincs is,
ez a legenda ugye, nem hamis.
Milyen érzés az anyaság érzése?
Semmihez sem hasonlítható szépsége.
Hatalmas szeretet, hatalmas aggódás,
Addig sosem tapasztalt érzelmi áradás.
Milyen voltam gyermekként,
nem mondod többé nekem,
Elfogytál cseppenként,
végleg árva lettem.
Egyszer kérdezted tőlem,
hogyan szeretlek téged.
Nehéz ezt elmondanom,
talán te is megérted.
Sosem sírt lelket szaggatóan,
legalábbis én nem emlékszem.
Sokszor csak nézett rosszallóan,
s kiabált velem, ha elkéstem.